HIRDETÉS

Ősszel pótolják be az ifjúsági hokimeccseket

Uralja a bajnokságot a csíki U18-as csapat. Kora ősszel szerezheti meg a bajnoki trófeát. Archív
Fotó: Facebook/Utehoki UTE Jégkorong Szakosztály – Photo Atish

2018. május 10., 09:29

Három ifjúsági korosztályban szervezett bajnokságot a 2017/18-as idényben a Román Jégkorong Szövetség (FRHG), de egyiket sem sikerült a tervezett időpontokra befejezni. Gyűlést tartott Bukarestben a szakszövetség vezetőtestülete, és eldöntötték, hogy az elmaradt találkozókat augusztusban pótolják be.

2018. május 10., 09:29

A szerdai megbeszélésen Székelyföldet Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke képviselte, aki elmondta, hogy bár május 15-éig le kell jelenteni a nemzetközi szövetségnek (IIHF) a bajnokságok végeredményét, a szabályzatban létezik egy cikkely, amely a rendkívüli esetekre vonatkozik, és azt az IIHF is figyelembe veszi.

Arról döntöttek, hogy az elmaradt mérkőzéseket augusztusban pótolják be, ekkor zárul az U16-os, az U18-as és az U20-as korosztályú bajnokság is. A szövetségi büró két bajnokság végeredményét fogadta el szerdán, a női- és a férfi felnőtt bajnokságét – mindkettőt a Csíkszeredai Sportklub nyerte.

HIRDETÉS

A gyűlés után egyébként a román szakszövetség vezérkara Dániába utazott, részt vesz az A csoportos hokivébével egy időben zajló IIHF-kongresszuson.

Három befejezetlen bajnokság

Az U20-as korosztályú bajnokságba csak a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua nevezett be, a 12 meccses alapszakaszt az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő követte volna. Az alapszakaszból csupán öt meccset tudtak lejátszani.

A két évvel fiatalabbak pontvadászatában a 24 meccsesre tervezett alapszakaszban a Györgypál Tamás által felkészített Csíkszeredai ISK huszonhárom találkozót játszott le, minden meccsét megnyerve, 253–38-as gólkülönbséggel vezeti a mezőnyt. A Gyergyószentmiklósi ISK-nak négy, a Galaci Dunăreának 10, a Bukaresti Steauának még hét meccse maradt hátra.

Valamivel tisztázottabb a helyzet az U16-osoknál, itt be tudták fejezni az alapszakaszt, az első két helyen végzett Csíkszeredai ISK és a Gyergyószentmiklósi ISK pedig letudta a bajnoki döntőt.

A kiírás szerint az egyik fél harmadik győzelméig tartott volna, de végül csak két találkozót rendeztek meg, ezeket 10–2-re, illetve 5–3-ra nyerte a Gál Sándor által felkészített Csíkszeredai ISK.

A bronzmeccsen a Felcsík SK ellenfele a Galaci Dunărea kellett volna legyen, de a Duna-partiak lemondták a kisdöntőn való részvételt. Kérdés, hogy augusztusban el tudnak-e utazni Karcfalvára.

Hodos László szerint az alföldi csapatok képviselői azzal magyarázták a meg nem jelenéseket, a sok halasztást, hogy a romániai minőségi sport utánpótlását képező iskolás sportklubok pénzhiánnyal küszködnek, kérdéses a további működésük.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Krónika

Dübörgő járművek az erdő csendjében. Illegális és több szempontból veszélyes, mégis sokan terepjáróznak a természetben

Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

Majoross Gergely: felelősség a határon túli szurkolókhoz is tartozni

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya az U25-ös csapattal a Rusty Kupán elért győzelem után kiemelte: a fiatalok nemcsak szakmailag léptek előre, hanem megtapasztalták, milyen felelősség a határon túli szurkolókhoz tartozni.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!