Kiegyenlített találkozót láthatott a Megyeri úti jégcsarnok közönsége. Népes tábor szurkolt a vendégeknek, a lelátórészüket megtöltötték.
A meccs első harmadában nem született gól, de a második közepén a hazaiak rágyújtottak, öt és fél perc alatt hármat is ütöttek.
Jöhetett a harmadik játékrész, amiben mindent egy lapra feltéve próbálkozott a GYHK.
A 46. percben szépítettek a piros-fehérek, Csergő Hunor talált be a fővárosiak hálójába, majd Makszim Vesutkin pillanatai következtek: a fiatal orosz csatár rövid időn belül két gólt is szerzett, ezzel nagy meglepetésre kiegyenlített a gyergyói csapat. Zúgott is a jégcsarnok a székely szurkolók hangjától.
Jöhetett a hosszabbítás, amikor az újpestiek voltak szerencsésebbek, és a szlovén Anze Ropret győztes gólt lőtt.
Érdekesség, hogy a felek mind a hét találatnál egyenlő létszámban tartózkodtak a pályán. Ugyanakkor ritkán tapasztalni ennyire sportszerű meccset, csak egy-egy alkalommal állítottak ki játékost.
Így egy pontot elrabolt a lila-fehérektől a gyergyói csapat. Első kiszállásán nem nyújtott rossz teljesítményt a GYHK, ugyanis pénteken nyerni tudott a Vienna Capitals II. vendégeként, majd vasárnap kikapott a Dunaújvárosi Acélbikáktól, és hétfőn csak aranygóllal maradt alul Újpesten.
Hazatér a GYHK, és egy kicsit felszusszanhat. Az elmúlt másfél hét alatt hét meccset játszottak a piros-fehérek. Legközelebb vasárnap lép jégre a csapat, vendége a bécsi együttes lesz, másnap pedig a Brassói Coronához látogat.
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz:
Újpesti TE–Gyergyói HK 4–3 – hosszabbítás után (0–0, 3–0, 0–3, 1–0),
gólszerzők: Nemes Benjamin Zoltán (30.), Anze Ropret (31., 62.), Csányi Karol (35.), illetve Csergő Hunor (46.), Makszim Vesutkin (48., 52.).
Kapura lövések: 37–30.
Büntetőpercek: 2–2.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!