A Ferencváros már az első harmadban eldöntötte a mérkőzést, legalábbis így nézett ki húsz perc után. Kestila a legelső komoly akcióból megszerezte a vezetést, majd a 10. percig LaPorte és Brady is eredményes volt. Az utóbbit abból az emberelőnyből szerezte, amit Dubeau „harcolt ki”, arcon ütve Nagy Gergőt.
Kényelmes 3–0-s előnnyel mehetett az öltözőbe a Fradi.
A második játékrész viszont az első tükörképe volt. Van Wormer gyors gólja nagy lendületet adott a Brassónak. Az addig is magas tempót már a kék-sárgák diktálták, Blackwater és Zagidullin lövésével 3–3 lett az eredmény a 36. percre.
Nem mindennapi talpraállást láthatott a Tüskecsarnok közönsége.
Kezdődhetett minden elölről a második szünet után. A harmadik felvonásban is a Brassó maradt lendületben és Cornet egy remekül kijátszott emberelőnyös találattal már a vendégek javára fordította az állást.
A vezetést pedig meg is tartották és Valchar az utolsó percben üres kapuba lőve megadta a kegyelemdöfést a Fradinak.
Ezzel a Corona el is vette az FTC pályaelőnyét. A döntős párharc szombaton folytatódik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!