Öt nap alatt 6 mérkőzést játszott az elmúlt héten a Fox Hockey Magyarországon, kettőt az U25A országos bajnokságban, négyet pedig a Dunaújvárosban lezajlott 5. Angels Cup keretében. Mint az ezzel kapcsolatban megtartott keddi sajtótájékoztatón Láng Zoltán vezetőedző elmondta, annak ellenére, hogy az osztrák ligában is játszó KSI elleni meccseken nem voltak ideálisak a körülmények (egy szertárban kellett öltözködniük, és a cserepadon kellett korcsolyát húzniuk), a lányok hozták, amit elvártak tőlük, és 9–1-re nyerték a összecsapást. Másnap 6–0 után 7 percen át kettős emberhátrányban kellett játszaniuk, és a KSI feljött 6–3-ra, de ennél szorosabb már nem lett az állás, 12–3-ra nyertek a „rókalányok”.
Az alapszakaszban még a Ferencvárossal és a KMH-val találkozik a gyergyói csapat januárban, de már matematikailag is biztos, hogy a legjobb négy között folytatják. Ahogy Laczkó Levente csapatvezető fogalmazott,
a szezon előtt kitűzött cél már teljesítve van, de már nem lennének ezzel elégedettek, természetesen szeretnének minél jobb helyezést elérni az U25A bajnokságban.
A lehető legrosszabbul indult a Fox Hockey szereplése a dunaújvárosi nemzetközi tornán.
Az első harmad közepén egy durva ütközés miatt elvesztették egyik legjobb játékosukat, Szekeres Editet, akit agyrázkódással szállítottak kórházba a mentők, így nem számíthattak rá a többi meccsen sem, legalább egy hónapos pihenőre kényszerül.
Az ellenfél Horvátország válogatottja volt, amelyben több Svédországban légióskodó játékos is szerepelt. Ellenük 2–2-es döntetlen lett a mérkőzés vége, és büntetőlövésekkel nyertek a gyergyóiak. Aznap még sor került a második csoportmeccsre a KMH-val szemben, ahol ismét döntetlen, 1–1 állt az eredményjelzőn a játékidő végén, és ismét büntetőlövések után nyert a Fox Hockey.
A három csoportgyőztes játszott az első helyért, és még ugyanaznap egyikükkel, Szerbia válogatottjával is összecsaptak Fehér Nikolették, és harmadszor is döntetlen (1–1) volt az eredmény. Ekkor sem remegtek meg a gyergyói kezek, ebből a büntetőpárbajból is a gyergyói lányok kerültek ki győztesen. Az utolsó mérkőzésen a házigazda Dunaújvárosi Angels ellen léptek jégre, és 2–0-ra győzve nyerték meg a nemzetközi tornát.
– összegzett Láng Zoltán.
A kilenccsapatos nemzetközi tornán a legjobb kapusnak járó díjat a Fox Hockey hálóőre Nadina Niciu nyerte el, a gyergyói csapat legjobb játékosává pedig Bende Júliát választották a szervezők.
A tornán elért eredmények azt is jelentik, hogy a gyergyószentmiklósi női jégkorongcsapat a 2020-as után a 2021-es évet is veretlenül zárja.
A Fox Hockey az év utolsó napjait pihenéssel tölti, és januártól már a romániai bajnokságra fókuszálna, de a jégkorongszövetség még ki sem közölte a versenykiírást...
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!