A találkozó elején a brassóiak alakítottak ki több helyzetet, de nem tudták bevenni Szeles Martin ketrecét, míg a DEAC az első komoly lehetőségéből vezetést szerzett. A hazaiak nem sokkal később kettőre növelték előnyüket, amit két emberhátrányon keresztül meg is őriztek.
Az első szünetet követően gyors gólváltás következett, Kreisz lőtte be a harmadik hazai gólt, majd egy perccel később David Levin faragott a hátrányból.
A Brassó egyre aktívabb volt támadásban, de a DEAC előtt is adódott lehetőség, hogy visszaállítsa a háromgólos különbséget. A harmad második felében a vendégek akarata érvényesült, Kóger a 36. percben egyre hozta vissza Brassót, majd 27 másodperccel később Welsh egyenlített.
A szünet előtt a fordítás is megszületett: emberhátrányban Részegh lőtt a kapuba.
A záró harmadban Brassó kihagyott egy emberelőnyt, a DEAC viszont értékesítette a sajátját, Krutov egyenlített. Sokáig ez maradt az állás, aztán jött a hajrá és az izgalmak. Egy ütközés után Dobmayer korcsolyája beleakadt a hálóba, a kimozduló kapu miatt büntetőt ítéltek a játékvezetők.
David Levin értékesítette a lehetőséget, majd a mérkőzés utolsó másodperceiben az üres kapuba is betalált, ezzel mesterhármast ért el.
A Corona 6–4-re győzött Debrecenben, és továbbra is a tabella második helyén áll.
| 2025. 11. 21. 19:00 | Újpesti TE UTE | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 6-2 | |
| 2025. 11. 21. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Brassói Corona Corona | 4-6 | |
| 2025. 11. 22. 18:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 2-6 | |
| 2025. 11. 23. 16:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Brassói Corona Corona | 4-5 | |
| 2025. 11. 23. 18:40 | Budapest JAHC BJAHC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5-1 | |
| 2025. 11. 23. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 2-0 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 15 | 13 | 0 | 0 | 2 | 76-26 | 39 |
2 | Brassói Corona Corona | 17 | 12 | 0 | 1 | 4 | 68-50 | 37 |
3 | Újpesti TE UTE | 16 | 9 | 1 | 0 | 6 | 55-49 | 29 |
4 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 16 | 8 | 1 | 1 | 6 | 55-44 | 27 |
5 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 16 | 7 | 1 | 1 | 7 | 48-48 | 24 |
6 | Debreceni EAC DEAC | 16 | 5 | 1 | 5 | 5 | 54-51 | 22 |
7 | Budapest JAHC BJAHC | 15 | 4 | 3 | 0 | 8 | 46-51 | 18 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 18 | 4 | 0 | 1 | 13 | 43-78 | 13 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 17 | 2 | 2 | 0 | 13 | 44-92 | 10 |
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!