Amint Bereczky Szilárd, a GYHK menedzsere érdeklődésünkre válaszolva közölte, szerették volna, hogy ha hétfőn 18.30-tól már nézők előtt rendezhetik meg a győri csapat elleni Erste Liga összecsapást, de a csendőrség illetékesei azt közölték vele, hogy egyelőre (hétfőn délelőtt 10 óráig) nem kaptak még semmi erre vonatkozó utasítást, azaz a rendezvény csak zárt kapuk mögött engedélyezhető.
A GYHK a héten még három mérkőzést játszik, szerdán a Sapientia U23 vendégei lesznek, pénteken jön a második idei székely rangadó Gyergyószentmiklóson a Sportklubbal, vasárnap pedig legfiatalabb székely csapattal, a Háromszéki Ágyúsokkal találkoznak szintén hazai pályán.
Egyelőre azonban még nem lehet tudni, hogy ezeken ott lehetnek-e a nézők, azaz mikor lép hatályba ténylegesen a vészhelyzeti bizottság döntése, miszerint a nézőtér befogadóképességének 30 százalékáig lehet be lehet engedni a szurkolókat.
Bereczky hozzátette, hogy amint lesznek fejlemények azonnal tájékoztatják majd a szurkolókat a klub Facebook oldalán.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!