
Telt ház volt kedden késő délután Csíkkarcfalván, a hivatalos statisztikák szerint 540 néző volt kíváncsi az Amerikai Egyesült Államok–Románia összecsapásra.

A jó iramú, kemény, de szép hokit hozó találkozó első két játékrészét az amerikai gárda uralta, 13:5, illetve 15:5 volt javukra a kapura lövések aránya, igaz ehhez az is hozzájárult, hogy a romániai csapat rengeteget játszott emberhátrányban.

Az utolsó harmad kiegyensúlyozott játékot hozott, 8:8 volt a kapura lövések aránya. A második harmadban emberelőnyös gólt szerző Gecse Olivér után Márton Koppány is betalált az amerikai kapuba, de az egyenlítés már nem sikerült.

A Jens Brändström, Papp Szabolcs és Antal Zsombor edzői trió által felkészített, többségében székelyföldi játékosokból álló romániai együttes a vereség ellenére nyílt tapsot kapott, a közönség értékelte, hogy végig hajtottak, küzdöttek, minden korongért megharcoltak.

Románia szerdán délután a bronzéremért léphet jégre, ellenfele a Szlovákia–Kanada elődöntő vesztese lesz.
Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.
A harmadik játéknap mérkőzéseit rendezték az elmúlt hétvégén a Hargita megyei 4. Liga labdarúgó-bajnokságban. Három csapat veretlen még az idei kiírásban.
Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!