
Ünnepi pillanatokkal kezdődött a vasárnap esti székely-rangadó a Vákár Lajos Műjégpályán: emlékplakettet adtak át, búcsúztatták az idén visszavonult Biró Tamást, aki 14 szezonon át volt a Sportklub játékosa. Az összecsapás zsúfolásig megtelt lelátók előtt zajlott, mindkét csapatot végig sportszerűen buzdította szurkolótábora.

Bár továbbra is foghíjason lépett jégre, a Sportklub nagyon jól kezdte a mérkőzést. A hazaiaktól hiányzott Bajkó Csongor, aki az U20-as vébére utazott a válogatottal, Gecse Hugó, Rokaly Norbert és Eduard Cășăneanu sérülés miatt nem léphetett jégre, Garrett Clarke pedig eltíltás miatt – és hiányuk főleg a harmadik játékrészben érződött a legjobban.
A 38. percben Szkacskov duplájával, illetve Részegh Tamás és Sofron találataival már 4–0-ra vezetett a címvédő Sportklub.

A csúcsformában hokizó Gyergyói HK azonban a második szünetig kétgólosra lefaragta a hátrányt: Orbán emberelőnyben volt eredményes (4–1), majd, egy szerencsétlen gólt kapott a hazai együttes, a korong a játékvezető korcsolyájáról Silló elé került, aki közelről a kapuba lőtte (4–2). A 45. percben Sylvestre villanásával 4–3-ra csökkent a GYHK előnye, de következett egy csíki emberelőny, és ezt Sofron kihasználta (5–3).

Az utolsó öt perc a vendégeké volt: DiDiomete, Vincze Péter, Orbán és Bodó két találatával háromgólos (5–8) gyergyói siker született. A mérkőzés beszámított a román bajnokságba is. Győzelmével a Gyergyói HK megerősítette első helyét mindkét pontvadászatban.
Az Erste Ligában egy nyolc napos szünet következik. December 20-án Gyergyói HK–Brassói Corona, december 23-án pedig Sportklub–Brassó összecsapások szerepelnek a programban.

| 2022. 12. 09. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5-2 | |
| 2022. 12. 09. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | FTC-Telekom FTC | 4-8 | |
| 2022. 12. 09. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Debreceni EAC DEAC | 7-1 | |
| 2022. 12. 09. 19:30 | Budapest JAHC BJAHC | Újpesti TE UTE | 5-1 | |
| 2022. 12. 11. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 5-8 | |
| 2022. 12. 11. 18:40 | Budapest JAHC BJAHC | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4-1 | |
| 2022. 12. 11. 19:00 | Újpesti TE UTE | FTC-Telekom FTC | 4-2 | |
| 2022. 12. 11. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 6-5 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 22 | 15 | 1 | 1 | 5 | 96-57 | 48 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 21 | 14 | 2 | 1 | 4 | 91-47 | 47 |
3 | Brassói Corona Brassó | 22 | 10 | 3 | 2 | 7 | 69-61 | 38 |
4 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 21 | 10 | 3 | 1 | 7 | 70-57 | 37 |
5 | Debreceni EAC DEAC | 23 | 11 | 1 | 1 | 10 | 75-76 | 36 |
6 | FTC-Telekom FTC | 22 | 11 | 0 | 2 | 9 | 71-70 | 35 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 23 | 8 | 3 | 4 | 8 | 77-79 | 34 |
8 | Újpesti TE UTE | 23 | 6 | 2 | 2 | 13 | 70-87 | 24 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 22 | 5 | 2 | 2 | 13 | 68-95 | 21 |
10 | Fehérvár HA19 FEHA19 | 21 | 2 | 1 | 2 | 16 | 41-99 | 10 |
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!