A magyar szövetség honlapján kedden tették közzé a meghívottak névsorát, amelyben három kapus, nyolc hátvéd és 14 csatár kapott helyet. Köztük van az egyformán Csíkszeredában született Fejes Nándor (Gyergyói HK), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK) és Sofron István (Csíkszeredai Sportklub).
A Don MacAdam szövetségi kapitány vezette csapat február 5-én kezdi meg a közös munkát a Tüskecsarnokban, a keretszűkítés a harmadik napon lesz.
A házigazda magyar együttes február 8-10. között sorrendben a spanyol, a litván és a japán válogatottal találkozik, az első helyezett jut tovább a következő fordulóba.
Románia felnőtt jégkorong-válogatottja a H jelű csoportba kapott besorolást. Azt a tornát Cardiffban rendezik, ahol a házigazda Nagy-Britannia mellett Kína és Szerbia lesz a romániai csapat ellenfele.
A harmadik, J jelű selejtezőcsoport küzdelmeinek a lengyelországi Sosnowiec ad majd otthont, ahol Lengyelország, a Koreai Köztársaság, Ukrajna és Észtország lép majd jégre.
A februári körből a csoportok első helyezettjei jutnak tovább a következő, utolsó fordulóba, amelyet 2024. augusztus 29. és szeptember 1. között rendeznek.
Az azt követő fordulóban már a fehérorosz válogatott is érdekelt, sőt, az orosz már ki is jutott a 2026-os milánói-cortinai olimpiára, de ez a két csapat az ukrajnai háború miatt jelenleg nem szerepelhet a nemzetközi porondon, így elképzelhető, hogy a továbbjutás rendszerét a nemzetközi szövetség később módosítja.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!