Nem volt telt ház a dunaújvárosi jégcsarnokban, a nézők között azonban jelen volt a Sportklub-szurkolók egy jelentős csoportja, akik végig buzdították a vendégeket.
Jó iramú, szép hokit hozott a mérkőzés, amelyen az első gólt a házigazdák lőtték a 15. percben, amikor a csíkszeredai születésű, de az Acélbikák színeiben hokizó Silló Arnold talált be közelről (1–0).
Az első szünet előtti percekben emberelőnybe került a Sportklub, és a négy a három elleni játékban a székelyföldiek McLean találatával egyenlítettek (1–1). A 24. percben Becze révén gólt lőtt a Sportklub, de
a játékvezetők visszanézték a történteket, és az újvárosi kapus ellen elkövetett szabálytalanság miatt érvénytelenítették a találatot.
A 28. percben újra a házigazdák kerültek előnybe, Somogyi lövését Szamankov, a csíki kapus még védte, de a kipattanót közelről Turcotte a hálóba lőtte (2–1). Három perccel a második szünet előtt újra egyenlített a csíki gárda: Bíró Tamás passza után Farkas Tamás betört a hazai kapu elé, ahol fonákkal meglepte Hughsont, az újvárosiak kapusát (2–2).
Bár a harmadik játékrészben is a vendégek lőttek többet kapura, gólokat a házigazdák lőttek, újra Silló és Turcotte volt eredményes (4–2).
Hetven másodperccel a vége előtt emberelőnybe került a Sportklub, a csíki szakvezetés Szamankov kapus helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, de a szépítés, illetve az egyenlítés sem sikerült.
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz:
Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszeredai Sportklub 4–2 (1–1, 1–1, 2–0).
Gólszerzők: Silló Arnold (25., 42.), Hugo Turcotte (28. és 48.), illetve Kurtis McLean (19.) és Farkas Tamás (37.).
Kapura lövések: 36–56.
Büntetőpercek: 22–14 (ebből a dunaújvárosi Somogyi Balázsnak 10 perc fegyelmi).
Játékvezetők: Haszonits Miklós és Varjú Árpád, illetve Sindel Bence és Korbuly Gergely.
Erste Liga, 2019–2020-as idény, 16. hét
2020. 01. 10., 18:30 | Brassói Corona | Újpesti TE | 36 |
2020. 01. 10., 18:30 | Gyergyói Hoki Klub | FTC-Telekom | 13 |
2020. 01. 10., 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák | Csíkszeredai Sportklub | 42 |
2020. 01. 10., 19:00 | Debreceni EAC | Hokiklub Budapest | 41 |
2020. 01. 10., 19:30 | Fehérvári Titánok | Schiller-Vasas HC | 63 |
2020. 01. 11., 18:30 | Gyergyói Hoki Klub | Újpesti TE | 23 |
2020. 01. 11., 18:30 | Brassói Corona | FTC-Telekom | 34 |
2020. 01. 11., 18:30 | Fehérvári Titánok | Csíkszeredai Sportklub | 48 |
2020. 01. 13., 19:00 | Hokiklub Budapest | Dunaújvárosi Acélbikák | 50 |
2020. 01. 14., 18:30 | Gyergyói Hoki Klub | Debreceni EAC | 41 |
2020. 01. 15., 19:00 | FTC-Telekom | Schiller-Vasas HC | 51 |
2020. 01. 15., 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák | Brassói Corona | 75 |
2020. 01. 16., 18:30 | Csíkszeredai Sportklub | Debreceni EAC | 43 |
2020. 01. 16., 19:30 | Fehérvári Titánok | Brassói Corona | 32 h.u. |
2020. 01. 17., 19:40 | Schiller-Vasas HC | Hokiklub Budapest | 31 |
Erste Liga, 2019–2020-as idény
M | GY | GYH | VH | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Csíkszeredai Sportklub | 36 | 26 | 5 | 1 | 4 | 17594 | 89 |
2. | FTC-Telekom | 36 | 22 | 5 | 4 | 5 | 14577 | 80 |
3. | Brassói Corona | 36 | 19 | 2 | 5 | 10 | 159119 | 66 |
4. | Dunaújvárosi Acélbikák | 36 | 20 | 0 | 3 | 13 | 128105 | 63 |
5. | Debreceni EAC | 36 | 18 | 3 | 2 | 13 | 123102 | 62 |
6. | Újpesti TE | 36 | 13 | 3 | 5 | 15 | 123134 | 50 |
7. | Gyergyói Hoki Klub | 36 | 11 | 5 | 1 | 19 | 96106 | 44 |
8. | Fehérvári Titánok | 36 | 10 | 3 | 0 | 23 | 103159 | 36 |
9. | Hokiklub Budapest | 36 | 9 | 0 | 5 | 22 | 92151 | 32 |
10. | Schiller-Vasas HC | 36 | 4 | 2 | 2 | 28 | 77174 | 18 |
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!