Tamás László „Egér”, a Lokálpatrióták szurkolói csoport vezére megkeresésünkre elmondta, hogy önkéntes munkával a lelátókat felfrissítették, hogy minden adott legyen a kiváló hangulathoz.
„Hálás köszönet mindazoknak a cégeknek és személyeknek, akik segítettek az eszközök biztosításában, Pora Róbertnek, Balla Attilának és a többi támogatónak, akik eszközökkel, alkatrészekkel támogatták a munkát. Külön elismerés illeti a csíki hegyimentő csapatot is az önzetlen segítségükért. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Csíkszeredai Sportklub munkatársai segítségünkre voltak.
Találkozunk csütörtökön a lelátón! Mindenki vegye fel a mezét, akinek pedig nincs, hozzon sálat – hiszen így illik meccsre járni. Teli torokból biztassuk a csapatot! Mindig egy csapatért, a Csíkszeredáért, szurkoljunk együtt, az angyalát! Hajrá, Szereda! Hajrá, Lokálpatrióták!” – olvasható a Lokálpatrióták közleményében.
A jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében összesítésben 1:1-re áll a Debreceni EAC–Csíkszeredai Sportklub párharc. Az első két összecsapást Debrecenben rendezték, ahol az első találkozót a Sportklub nyerte rendes játékidőben 2–1-re, a másodikat pedig hosszabbítás után a DEAC szintén 2–1-re.
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc csütörtökön és pénteken este, mindkét nap 18.30-tól a Vákár Lajos Műjégpályán folytatódik.
Megsérült a fővárosiak elsőszámú hálóőre, így gyors megoldást kellett találniuk. A háromszékiektől januárban elköszönt, most új szerződést kapott a hálóőr.
Bajnokot avatnak hétvégén a romániai jégkorongbajnokságban. A Sepsi Arénában zajló négyes döntőben a Csíkszeredai Sportklub, a Gyergyói Hoki Klub, a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua küzd a trófeáért. A Székely Sport a főszereplőket kérdezte.
Tűz ütött ki Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcában. A helyszínre érkezett tűzoltók nem tudták megmenteni a lakóházat.
Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.
Rossz év volt 2024 az elektromos autók számára, de a hibridek nagyon jól zártak, és a közeljövő is szépen csenghet főleg a teljesen hibrid, részben pedig a konnektoros kategóriának.
Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!