Hétfőn 18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub mérkőzéssel indul a kisdöntő, szerdán 17-én Csíkszeredában lesz a második mérkőzés, és ha szükséges lesz harmadik találkozóra, azt csütörtökön 18-án ismét Gyergyószentmiklóson rendezik.
A korábban megszokotthoz képest nem három győzelem kell a bronzérem megszerzéséhez, hanem csak kettő.
Ugyanakkor, érvényes maradt az a szabály miszerint nem az alapszakaszban elért helyezés dönt a pályaelőnyről, hanem az, hogy az adott csapat melyik ágról kerül a kisdöntőbe.
Az Román Jégkorong Szövetség kiírása szerint az 1-es számú elődöntő a Galac–Gyergyószentmiklós párharcot jelentette, és a 2-es volt a Brassó–Csíkszereda. Így a Gyergyói HK indul jobb helyzetből a bronzéremért folyó küzdelemben.
A csíkiak sok éve nem játszottak kisdöntőben, ezért számukra meglepő lehet ez a szabály, míg a gyergyói csapat esetében előfordult már, hogy kedvezményezettje volt ennek, máskor pedig jobb alapszakasz helyezés ellenére sem élhettek a pályaelőnnyel.
A bajnoki döntőt is lerövidítették, azaz nem négy, hanem három mérkőzésig tart majd a Galac–Brassó küzdelem is. A pályaelőny a galaciaknál lesz.
Április 15, hétfő: Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub
Április 17, szerda: Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub
Április 18. csütörtök: Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub (ha szükséges).
Április 15, hétfő: Galaci CSM–Brassói Corona
Április 16, kedd: Galaci CSM–Brassói Corona
Április 19, péntek: Brassói Corona–Galaci CSM
Április 20, szombat: Brassói Corona–Galaci CSM (ha szükséges)
Április 22, hétfő: Galaci CSM–Brassói Corona (ha szükséges).
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!