Hirdetés

Mínusz háromról talpra állt a GYHK, mégis a Corona nyerte az előszezon első mérkőzését

Minden jel arra mutat, hogy idén is nagy csatákat vív majd a brassói és a gyergyói csapat
Fotó: Szász Adorján/GYHK

A 2025–2026-os jégkorong előszezon első hazai felnőtt mérkőzését vívta pénteken a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona. A felkészülési meccs szétlövésben dőlt el a brassóiak javára.

Semmi sem változott a múlt szezon óta: a hazai jégkorong jelenlegi két legjobbja, a Gyergyói HK és a Corona továbbra is kiélezett meccseket vív egymással, ahogy már évek óta rendszerint.

Pénteken este a házigazda brassóiak kezdtek jobban, a 17. percben kétszer is betaláltak, majd 3–0-ra növelték a különbséget. Ezt követően Zagidullin és Levin, illetve Császár számára is véget ért a meccs, verekedéssel fejezték ki, hogy a felkészülési mérkőzés sem feltétlenül számít barátságosnak.

Hirdetés

A GYHK pedig azt mutatta meg, hogy erőnlétileg jobban áll, mint a Corona, ugyanis 0–3-ról 3–3-ra egyenlíteni a harmadik harmadban csak így lehetséges.

A piros-fehérek egyértelműen dominálták ezt a játékrészt, Ádám, Vayrynen és Tranca találataival pedig jött a felzárkózás és meglett az egyenlítés is. Akár a fordítás is összejöhetett volna a rendes játékidőben, de ez már nem sikerült, mint ahogy a hosszabbításban sem esett gól.

A szétlövések lottója pedig a Coronának kedvezett ezúttal, Piché kísérlete hozta meg a döntést a közönségszórakoztató meccsen.

Amit még érdemes megemlíteni, a GYHK kapuját a fiatal Csala Patrik védte, hiányzott Bodó és az új játékosok közül Ambrus is.

Jégkorong, felkészülési mérkőzés:
Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub 4–3 (büntetők után) 2–0, 1–0, 0–3, 0–0, 1–0.
Gólszerzők: Jared Van Wormer (17. perc), Dorian Baditoiu (17.), Albert Zagidullin (31.)m Sébastien Piché (65., győztes büntető), illetve Ádám Zsolt (45.), Janne Vayrynen (48.), Daniel Tranca (58.).

A piros-fehérek egy hét múlva a gyergyóremetei csarnok avató tornáján a Rusty Kupán szerepelnek.

A Rusty Kupa programja:

Augusztus 30., szombat:
14.00 Kapunyitás
16.30 Megnyitó ünnepség
17.00 GYHK–Magyarország
20.00 Hydro Fehérvár AV19–Cracovia Kraków
Augusztus 31., vasárnap:
15.30 Kisdöntő
19.00 Döntő

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

„Ez csak kézilabda, nem háború” – Kerekes Éva nyilatkozatától hangos a román és a magyar sportsajtó

Mindkét ország szaksajtója terjedelmesen foglalkozik a női kézilabda-világbajnokság magyar–román párharcával, amelyet a magyar válogatott szerdán 34–29-re nyert meg és ezzel nagy lépést tett a negyeddöntő felé, míg a románoknak erre már nincs esélyük.

Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

`
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Krónika

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

A Sapientiának másodszorra sem sikerült megtartania az előnyt az Ágyúsokkal szemben

Akárcsak egy nappal korábban, szombat este is sikerült otthon tartani a három pontot az Ágyúsok csapatának a Sapientia U23 gárdája ellen, azonban a győzelem ellenére sem lesz ott a kupa négyesdöntőjében a háromszéki hokicsapat.

Döntőt játszott Budapesten a Csíkszeredai Fortunato hokicsapata

Bombaerős nemzetközi amatőr jégkorongtornán jutott döntőbe a Fortunato Devils csapata. A csíkszeredai együttes a fináléban nagyon szoros összecsapásban kapott ki egy góllal lengyel vetélytársától.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Kijelölték a romániai hokiválogatott keretét az ukránok elleni találkozókra

Egymás után három felkészülési mérkőzést játszik Ukrajnával a romániai felnőtt jégkorongválogatott. Markus Juurikkala szövetségi kapitány kijelölte a keretét a decemberi bukaresti találkozókra.

Két győzelemmel kezdte az Európai Egyetemi Ligát a Sapientia U23

Debrecenben rendezték meg november utolsó hétvégéjén a 2025–2026-os Európai Egyetemi Jégkorong Liga első teremtornáját, amelyen Romániát a Sapientia U23 együttese képviselte.

Fordulatos, tízgólos összecsapás a magyar női U25A jégkorongbajnokságban

Izgalmas mérkőzést hozott a vasárnap a magyar női U25A bajnokságban, amikor a Fox Hockey hazai pályán fogadta a Rampage Women’s Hockey csapatát. A találkozó gólparádét és fordulatokat is eredményezett.

A Sportklub után az Ágyúsok sorsa is eldőlt a Román Kupában

Eldőlt a továbbjutás a jégkorong Román Kupa csoportkörében: egy székelyföldi, egy brassói és két bukaresti csapat lesz ott a négyes döntőben. A csíki és a háromszéki alakulat csoportharmadikként búcsúzik a kupaküzdelmektől.

Revans nélkül távoztak az Ágyúsok Bukarestből

Két napon belül másodszor csapott össze a Bukaresti Red Hawks és a Háromszéki Ágyúsok. A jégkorong Román Kupa csoportkörének szombati mérkőzésén, a Berceni Arénában ezúttal is a házigazdák nyerték a kiegyenlített és fordulatos találkozót.

A hajráig meccsben volt erősebb ellenfelével a Sportklub női csapata

Hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a magyar női U25-ös jégkorong-bajnokságban a Csíkszeredai Sportklub. Bár a kék fehérek a második harmadban visszajöttek a meccsbe, ez kevésnek bizonyult a Rampage Womens Hockey ellen.

Háromszor meccsel Ukrajnával a romániai jégkorong-válogatott

Véglegessé vált a romániai és a magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott decemberi tornájának programja. A magyarok Budapesten, a romániai együttes pedig Bukarestben játszik három felkészülési mérkőzést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!