A nyári alapozás második periódusának első részében, július 27. és augusztus 9. között hazai környezetben folytatódnak az edzések, az egészségügyi minisztérium előírásait, illetve a járványtani óvintézkedéseket betartva zajlik a munka, többek között futógyakorlatok, erőtermi edzések, kerékpározás, kiscsoportos labdajáték szerepel a programban – tudtuk meg Hozó Leventétől, a Sportklub edzőjétől.
– mondta el Hozó.
A szakember kifejtette, a jégedzéseknek augusztus 10-én vág neki a Sportklub, a hónap második felétől Csíkkarcfalván, a Felcsíki Műjégpályán kezdődnek el a specifikus tréningek. Egyelőre a kerethez nem csatlakozott új játékos.
A Vákár Lajos Műjégpályán a tervek szerint szeptembertől lesz a jég.
Hozó elmondta, hogy egyelőre sem az Erste Ligának, sem pedig a román bajnokságnak nincs pontos menetrendje.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!