A gyergyóiak mindenképpen szerették volna, ha a svéd szakember a következő idényben is a piros-fehéreket irányítja, azonban az edző családi okokra hivatkozva döntött a távozás mellett.
– olvasható a GYHK közleményében.
A tréner decemberben érkezett Gyergyószentmiklósra, és vezetésével az együttes elérte a szezonra kitűzött célt, bejutott az Erste Liga rájátszásába. Közel volt a legjobb négy közé jutás is, de végül a hét mérkőzéses párharcban a GYHK alulmaradt a Debreceni EAC-al szemben.
Mikael Tisell hazájában, Svédországban folytatja pályafutását, a harmadik vonalban játszó Nybro Vikings vezetőedzőjének nevezték ki. A Gyergyói Hoki Klub vezetői most azon dolgoznak, hogy Tisell-hez hasonló szintű edzőt szerződtessenek a csapat élére.
Közben zajlik a munka a játékoskeret megerősítésének érdekében is. A várható fejleményekről a közeljövőben adnak tájékoztatást – írja a közlemény.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!