Telt ház előtt játszotta idei negyedik hazai mérkőzését is a Csíkszeredai Sportklub, csütörtökön este sokan csak álló helyet kaptak a Vákár Lajos Műjégpálya lelátóin. Díszvendége volt a mérkőzésnek, az első korongbedobást anyaországi politikus, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára végezte el.
A hazaiakat a Lokálpatrioták lelkes csoportja buzdította, voltak Fradi-drukkerek is a lelátón, ők zászlókkal, hangosan bátorították kedvenceiket.
Jó iramú, kemény, de sportszerű mérkőzést játszott a két csapat, amelynek első találatát, Részegh Tamás gólját csak a videón való visszanézés után érvényesítették a játékvezetők (1–0). Sokat támadott a második játékrészben a házigazda székelyföldi alakulat, de csak egy gólt sikerült ütnie, a 22. percben a cseh idegenlégiós, Radek Veselý lőtte hálóba közelről a kipattanó korongot (2–0).
A harmadik játékrész elején a Ferencváros emberhátrányban, ellentámadásból, Boros Dániel révén szépített (2–1), de Péter Balázs hamar visszaállította a kétgólos csíki előnyt (3–1).
Izgalmas lett a mérkőzés vége: az 57. percben Tóth Adrián találatával a Fradi egygólosra faragta hátrányát (3–2), majd az utolsó percre, az egyenlítés reményében a vendégek kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a jégre. A taktika nem jött be, a Sportklub korongot szerzett, és Cody Milan az üres kapuba lőtte (4–2).
Ez volt a két együttes harmadik mérkőzése ebben a szezonban: az első kettőt a Ferencváros nyerte 6–2-re és 4–3-ra, most a Sportklub győzött 4–2-re. A két csapat január 21-én a Tüskecsarnokban újra megmérkőzik.
Sokgólos, fordulatos mérkőzést játszott Brassóban a helyi Corona és a Debrecen. A mérkőzés felénél a vendég hajdúsági együttes 3–0-ra vezetett, a hazaiak azonban fordítottak, és végül 6–3-ra nyertek.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Brassói Corona–Debreceni EAC 6–3 (0–1, 3–2, 3–0).
Gólszerzők: Kevin Domingue (32.), Michael van Wormer (34. és 51.), Chase Schaber (39.), Sullivan Sills (43.) és Radim Valchař (57.), illetve Mihalik András (6.), Sándor Bence (23.) és Molnár Dávid (25.).
| 2023. 01. 12. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Újpesti TE UTE | 1-0 | |
| 2023. 01. 12. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | FTC-Telekom FTC | 4-2 | |
| 2023. 01. 12. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Debreceni EAC DEAC | 6-3 | |
| 2023. 01. 13. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Debreceni EAC DEAC | 4-7 | |
| 2023. 01. 13. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Újpesti TE UTE | 5-4 | |
| 2023. 01. 13. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | FTC-Telekom FTC | 2-4 | |
| 2023. 01. 13. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Budapest JAHC BJAHC | 0-5 | |
| 2023. 01. 13. 19:30 | Fehérvár HA19 FEHA19 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 2-3 | |
| 2023. 01. 15. 15:05 | Fehérvár HA19 FEHA19 | Budapest JAHC BJAHC | 2-3 | |
| 2023. 01. 15. 17:30 | Brassói Corona Brassó | FTC-Telekom FTC | 2-1 | |
| 2023. 01. 15. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Debreceni EAC DEAC | 4-3 | |
| 2023. 01. 15. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Újpesti TE UTE | 6-6 | 7-6 |
| 2023. 01. 15. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 6-1 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 31 | 22 | 1 | 2 | 6 | 132-77 | 70 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 30 | 19 | 3 | 1 | 7 | 132-76 | 64 |
3 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 31 | 16 | 4 | 2 | 9 | 105-81 | 58 |
4 | Brassói Corona Brassó | 31 | 16 | 4 | 2 | 9 | 105-82 | 58 |
5 | Debreceni EAC DEAC | 32 | 15 | 1 | 2 | 14 | 110-111 | 49 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 31 | 11 | 5 | 5 | 10 | 112-109 | 48 |
7 | FTC-Telekom FTC | 30 | 14 | 1 | 2 | 13 | 95-92 | 46 |
8 | Újpesti TE UTE | 32 | 8 | 2 | 4 | 18 | 100-123 | 32 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 31 | 6 | 2 | 2 | 21 | 84-147 | 24 |
10 | Fehérvár HA19 FEHA19 | 29 | 3 | 1 | 2 | 23 | 61-138 | 13 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!