HIRDETÉS

Megőrizné veretlenségét az első magyarországi kiszállásán a Sportklub

Dunaújvárosban kezdi el az idegenbeli meccsek sorát a csíki csapat. Archív
Fotó: Facebook/Dunaújvárosi Acélbikák

2018. szeptember 27., 09:40

Öt nap alatt négy mérkőzést játszik csütörtöktől az idény első magyarországi kiszállásán a jégkorong Erste Ligában listavezető Csíkszeredai Sportklub. Csütörtökön Dunaújvárosban kezdenek a kék-fehérek, a turné utolsó állomása pedig a Ferencváros otthona lesz.

2018. szeptember 27., 09:40

A csíkszeredai együttes már kedden este útnak indult, hogy megfelelően készülhessen a csütörtökön kezdődő sorozatra. Két játékos nem tudott a csapattal tartani, Gecse Hugót arcüreggyulladással kezelik, Eduard Cășăneanu pedig a Brassói Corona elleni mérkőzésen szerzett sérülése miatt maradt itthon, a többiek egészségesek – tudtuk meg Hozó Levente másodedzőtől.

Megterhelést jelent

Csütörtök este a jó játékerőt képviselő Dunaújvárosi Acélbikák, hétfőn este pedig a második helyen álló Ferencváros vendége lesz a csíkszeredai együttes, a pénteki és vasárnapi, Fehérvári Titánok, illetve Schiller-Vasas elleni összecsapások az eddig látottak alapján könnyebbeknek tűnnek.

Noha a kék-fehérek vezetik a tabellát, minden mérkőzés komoly erőpróbát jelent majd számukra – erre Hozó is kitért, amikor azt kérdeztük, hogy esélyesnek számít-e a Sportklub a következő találkozókon.

HIRDETÉS

,,Nehéz mérkőzések jönnek, mivel négyszer kell jégre lépni öt nap alatt, ez mindenkinek megterhelő. Dunaújváros minden évben erős csapattal szerepel, így a csütörtöki találkozó és a Ferencváros elleni mérkőzés tűnik a legkeményebbnek. De mindenkit komolyan kell vennünk, mert bárki okozhat meglepetést, a Fehérvári Titánok is egy fiatal, harcos csapat.

Nekünk fontos, hogy be tudjuk osztani az energiánkat, és mindenki kapjon játéklehetőséget – négy sorral, két kapussal jöttünk.

Ez az első kiutazásunk, és egyből négy meccset játszunk, ez nagyon megterhelő lesz a játékosoknak” – fogalmazott.

Hozó egyértelművé tette, hogy a Sportklub mindegyik magyarországi mérkőzését meg akarja nyerni, és azt a játékot szeretné folytatni, amelyet a Brassói Corona ellen láthattak a szurkolók.

Jégkorong, Erste Liga, hétvégi program

Csütörtök
19.00 Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszeredai Sportklub
19.40 Hokiklub Budapest–Fehérvári Titánok

Péntek
18.30 Brassói Corona–Vienna Capitals II.
19.30 Fehérvári Titánok–Sportklub
19.40 Schiller-Vasas–Ferencváros
21.00 Debreceni EAC–Újpest

Vasárnap
18.30 Fehérvári Titánok–Dunaújváros
18.30 Gyergyói HK–Vienna II.
18.40 Schiller-Vasas–Sportklub
19.00 Ferencváros–Debrecen

Hétfő
18.30 Brassói Corona–Gyergyói HK
21.00 órától Ferencváros–Sportklub

A ranglista:
1. Sportklub 14 pont (5 meccs)
2. FTC-Telekom 14 (7)
3. Újpest 12 (6)
4. Debreceni EAC 12 (6)
5. Dunaújváros 12 (6)
6. Brassó 9 (6)
7. Gyergyói HK 5 (5)
8. Vienna Capitals II. 5 (5)
9. Fehérvári Titánok 4 (4)
10. Schlier-Vasas 4 (6)
11. Hokiklub Budapest 2 (6)

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!