Hirdetés

Megnyerte a hazai tornát a Fox Hockey

Fotó: Fox Hockey

2024. augusztus 26., 21:22

Kupagyőztesként indítja a szezont a gyergyószentmiklósi Fox Hockey. A rókalányok a hétvégén lezajlott Négy Nemzet női jégkorongtornán egy nagyon sima és két szoros mérkőzést nyerve végeztek az első helyen.

2024. augusztus 26., 21:22

3–2-re nyert vasárnap a Fox Hockey Szerbia női válogatottja ellen, és mivel előzőleg az FTC-Telekom csapatát 2–1-re, Bosznia-Hercegovina csapatát 17–1-re verték első helyen végeztek a hazai rendezésű nemzetközi tornán. Amint Barabás László edző elmondta, leginkább annak örül, hogy mindhárom mérkőzésen 60 percen át tudott jégkorongozni a csapata, nem úgy, mint a múlt szezonban, amikor csak rövidebb időszakokban tudtak jól játszani. Ehhez nagyban hozzájárult az a változás is, hogy míg egy éve ilyenkor heti két edzésre is kevés játékos jelent meg, most a megduplázott edzésszám ellenére is mindig legkevesebb 15 lánnyal tudott dolgozni.

Kiemelte még, hogy nagyon elégedett a fiatalok teljesítményével, azokkal, akik tavaly még kevesebb lehetőséget kaptak, most viszont nagyon jól játszottak.
A három mérkőzésről Barabás elmondta, hogy egy keményebb bosnyák csapatra számítottak, de az eredmény is mutatja, hogy ez nem volt egy nehéz meccs számukra. A Ferencvárost jól ismerték,, hiszen évek óta nagy derbiket vívnak velük, örülnek, hogy ezúttal sikerült nyerni.

Hirdetés

A szerb csapat nem egy kiemelkedő együttes volt, és ahogy egy nappal korábban a Fradi, most a Fox Hockey jutott rengeteg lövéshez. A kapujukban viszont ott volt Ana Ilic, aki szinte verhetetlen volt, de végül sikerült háromszor betalálni neki.

Laczkó Levente csapatvezető úgy látja, hogy a beletett munka eredménye megmutatkozik, és pozitívan várja a szezont. De nem csak a következőt, hiszen azt szeretné, hogy a mostani játékoskeret még hosszú ideig egyben maradjon és így érjen el sikereket.

•  Fotó: Fox Hockey Galéria

Fotó: Fox Hockey

Négy Nemzet női jégkorongtorna, eredmények, gólszerzők:

Szerbia–FTC-Telekom 2–0 (0–0, 1–0, 1–0).
Gólszerző: Jovana Popov (2)

Fox Hockey–Bosznia-Hercegovina 17–1 (4–0, 3–1, 10–0).
Gólszerzők: Szekeres Edit 4, Balázs Henrietta 3, Bende Júlia 2, Ana Plătică, Eva Zlate, Ádám Ágnes, Valeria Kopylova, Pethő Réka, Györfy Ránia, Bálint Regina, Ioana Balrbul. illetve Lamija Zubcevic

Szerbia–Bosznia-Hercegovina 5–0 (3–0, 1–0, 1–0).
Gólszerők. Jovana Popov 2, Valentina Vronci, Katarina Vasilijevic, Jana Vukelic.

Fox Hockey–FTC-Telekom 2–1 (1–0, 1–0, 0–1).
Gólszerzők: Iana Plătică, Pethő Réka, illetve Kovács F. Lorin.

FTC-Telekom–Bosznia-Hercegovina 13–1 (3–1, 6–0, 4–0).
Gólszerzők: Sőléd Orsolya 3, Kovács F. Lorin. 2, Péter Csilla 2, Nemszilaj Diána, Dely Hanga, Albács Zsanett, Hidasi Szabina, Veszelovszki Bori, Kosztya Laura illetve Emina Krupalija

Szerbia–Fox Hockey 2–3 (1–1, 1–2, 0–0).
Gólszerzők: Jana Vukelic 2, illetve Szekeres Edit 2. Livia Popescu,

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Ovidiu Burcă a román válogatottba ajánlotta az OSK gólszerzőjét

Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Ezúttal nem volt elég puskapor az Ágyúsokban, kiütéssel nyert a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub fölényesen nyerte az első Erste Liga-találkozóját a Háromszéki Ágyúsok ellen. A hazaiak az első két harmadban gólt sem kaptak, összességében pedig megérdemelten nyerték meg a székely rangadót.

A GYHK és a Corona magabiztosan, a Sportklub nehezebben nyert a romániai hokibajnokságban

A Gyergyói Hoki Klub idegenben, a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona hazai jégen szerzett három pontot kedden este a romániai hokibajnokságban.

Nem volt kérdéses a Sapientia U23 sikere Galacon

Vasárnap Galacon vendégszerepelt a Sapientia U23 csapata a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. A mérkőzés egésze alatt érvényesíteni tudta akaratát a székelyföldi alakulat, így magabiztos győzelmet ünnepelt.

Molnár Zoltán vezérletével újra legyőzték a Steauát az Ágyúsok

Harmadszor is összecsapott az idei kiírásban az Ágyúsok és a Bukaresti Steaua, a háromszékiek pedig kedd este újabb magabiztos győzelmet arattak a fővárosiak felett.

Fiatalos kerettel, védhetetlen lövésekkel győzte le a GYHK a Sapientia együttesét

A kapusok nagyon jól dolgoztak, csak nagy, védhetetlen lövésekkel lehetett gólt szerezni a Gyergyói Hoki Klub–Sapientia U23 mérkőzésen. A piros-fehér együttes 4–1-re nyert kedden este a román jégkorong-bajnokságban.

A Gyergyói Hoki Klub leigazolta Szilassy Zoltán fiát

Újabb játékos szerződtetéséről adott tájékoztatást a Gyergyói Hoki Klub. Az új, fiatal csatár nem más mint Szilassy Levente, a csapat vezetőedzőjének és egyben a klub sportigazgatójának a fia.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!