Hirdetés

Meglehet a négy továbbjutó kiléte az Erste Ligában

Nem volt a helyzet magaslatán a gyergyói védelem. Mindkét hazai mérkőzésen 7-7 gólt kapott
Fotó: Veres Nándor

2021. március 09., 10:43

Mind a négy jégkorong Erste Liga negyeddöntő 3–1-re áll, ami azt jelenti, hogy az ötödik összecsapás mindenhol le is zárhatja a párharcokat. Persze a hátrányban levők biztosan mindent megtesznek, hogy tovább folyjon a küzdelem az elődöntőért.

2021. március 09., 10:43

A székely csapatok párharcában Csíkszeredában két végtelenül kiélezett, hosszabbításba torkollott mérkőzést vívott a Sportklub és a GYHK, és erre lehetett számítani a hétvégi, gyergyószentmiklósi meccseken is. Nem így történt, a kék-fehérek mindkétszer fölényesen győztek 7–1-re, illetve 7–3-ra, és ezzel nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

Hirdetés

Még egy győzelemre van ehhez szükségük. A Gyergyói Hoki Klub kedden 18 óra 30 perckor a Vákár Lajos Műjégpályán kezdődő mérkőzésen az életben maradásért küzd, a piros-fehéreknek már nincs hibalehetőségük.

Szilassy Zoltánnak és segítőinek az a feladata, hogy visszavezesse a csapatát az első két meccsen bizonyított feszes és csaknem hibátlan védekezéshez, míg Jason Morgan nyilván a hétvégi produkciót szeretné megismételni még egyszer.

„Nagyon egyszerű a képlet: ha kikapunk Csíkszeredában, akkor vége az idei Erste Liga szezonunknak. Ez az amit nem akarunk.

Úgy megyünk oda a meccsre, hogy ez egy élet-halál harc, és ennek megfelelően kell küzdenünk. A játékosoktól ilyen hozzáállást várok.

Kielemeztük a rájátszás korábbi négy meccsét, pontosan tudjuk, mik a hibák, amelyeket elkövettünk és amelyek nem szabad megismétlődjenek” – fogalmazta meg Szilassy Zoltán, a GYHK edzője.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Túloldalt Hozó Levente, a Sportklub másodedzője szerint igaz, hogy vezetnek, de tudatában kell lenniük, hogy a párharcnak még nincs vége: „Fontos győzelmeket arattunk, a második gyergyói meccs első harmadában nem jött ki a lépés, de a folytatásban tudtunk változtatni a játékunkon, nehéz erőket mozgósítottunk és visszajöttünk a játékba. A két gyergyói találkozó hat harmadából ötben jól hokiztunk, és ez sokat számít. Komolyan készülünk a kedd esti mérkőzésre. Győzni szeretnénk, de a hokiban nincs előre lejátszott mérkőzés”.

Alaposan meglepte a Vasas a Brassót

Az alapszakaszt simán nyerő Brassói Corona a nyolcadik Opten Vasast választotta ellenfélül, és úgy tűnt, ez egy sima egyoldalú párharc lesz, a kék-sárgák az első négy meccsen el is döntik a továbbjutás kérdését. Ehhez képest, Ladányi Balázs legénysége egyáltalán nem lett könnyű préda Gligáék számára. Már a korábbi meccseken is alaposan megizzasztották az esélyesebbnek látszó Coronát, vasárnap pedig a rájátszás eddigi meglepetését hozták a budapesti fiatalok. 5–2-re győztek a Vasas Jégcentrumban, és ezzel kiharcolták az 5. mérkőzést, amire Brassóban kerül sor.

Kiélezett harc a Tüskecsarnokban

Az FTC-Telekom–MAC HKB Újbuda párharc hasonló forgatókönyv szerint zajlik, mint a székely negyeddöntő. Vasárnap másodszor volt szükség hosszabbításra. Az előzőt a MAC nyerte, most pedig a Ferencváros örülhetett a végén. A zöld-fehérek simábban húzták be a másik két mérkőzést.

Míg a MAC hosszabbításos sikere rekordot jelentő 92. percben született meg, most nem kellett ennyit várni a döntésre. Versteeg találatával a 66. percben nyert az FTC-Telekom, és ma este a mindkét csapat otthonát jelentő Tüskecsarnokban ez a párbaj is véget érhet.

Életben maradt az UTE

A Brassó–Vasas párharc mellett az Újpesti TE–Debreceni EAC negyeddöntő is eldőlhetett volna már vasárnap, de a korábbi három csatát elveszítő Újpest megkapaszkodott az utolsó szalmaszálban. Az UTE drukkerei a 86. percben könnyebbülhettek meg, amikor 2–2-es rendes játékidő után Bodó Christopher eldöntötte a találkozót, és ezzel tovább nyújtotta a küzdelmet. Ez egyébként a legszorosabb párbaj, mind a négy eddigi találkozón egyetlen találat különbség volt a két csapat között.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!