Mint ismert, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) nemrég megváltoztatta a divíziós világbajnokságok lebonyolítását. A korábbi körmérkőzéses rendszer helyett a hatcsapatos mezőnyt két háromcsapatos csoportra osztják. Az együttesek nem saját csoporttársaik, hanem a másik csoport három együttese ellen játszanak. A helyezéseket viszont saját csoporton belül állapítják meg.
A Román Jégkorong Szövetség (FRHG) pénteki tájékoztatása szerint a hazai válogatott a Divízió I/B jelű vébé B csoportjába került Kína és Hollandia mellé. Ellenfelei azonban az A csoport három gárdája, Japán, Dél-Korea és Spanyolország lesznek. A torna helyszínéről várhatóan az IIHF októberi kongresszusán születik döntés.
A csoportmérkőzéseket követően az első két helyezettek jutnak tovább az elődöntőbe, ahol az azonos csoportból érkező csapatok találkoznak egymással. A párharcok győztesei a döntőben az aranyéremért és a feljutásért küzdenek, a vesztesek pedig a bronzért lépnek jégre, míg a két utolsó oda-visszavágó alapon a kiesés elkerüléséért játszik.

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!