Nem voltak jók az előjelek a Gyergyói HK számára, ugyanis az egy nappal korábbi meccsen
az első harmadban Bobcek, majd Góga is kiesett a sorból sérülés miatt.
Ők vasárnap nem is játszhattak, így a legjobb hátvédek közül kettőre nem számíthatott a csapat. Ennek ellenére negyven percig nem tudott a GYHK fölé nőni a galaci együttes.
Zabludovszkij ugyan a a 8. percben vezetést szerzett a házigazdáknak, de a második játékrész elején Ferencz-Csibi lövésével emberelőnyben egyenlíteni tudott a piros-fehér gárda. A második szünetre 1–1-es döntetlennel mehettek a felek. Az utolsó harmad 4. percében Szkacsov újra vezetést szerzett a házigazdáknak, és ez döntő pillanat volt.
A gyergyóiak – főként fejben – elfáradtak, és egymást követték a kiállítások, Matt Rupert végleges fegyelmit kapott. Zabludovszkij a játékrész közepén háromra növelte a galaci gólok számát, és végül Szkacsov kettős emberelőnyben lezárta a mérkőzést.
A GYHK tehát pontok nélkül utazhat haza, és indulhat is tovább,
hiszen csütörtökön az Erste Liga középszakaszában a Schiller-Vasas vendégeként nagyon fontos meccs vár rájuk.
A galaciak teljesítménye pedig továbbra is jelzi: senkinek nem lesz könnyű dolga ellenük a bajnokságban.
Jégkorong, romániai bajnokság
Galaci CSM–Gyergyói Hoki Klub 4–1 (1–0, 0–1, 3–0)
Gólszerzők: Gyenisz Zabludovszkij (4. és 50. perc), Jevgenyij Szkacsov (44, 55.), illetve Ferecz-Csibi Róbert (22.)
Kiállítások: 8–48 perc (ebből Matt Rupertnek 10+20 perc fegyelmi)
Kapura lövések: 23–13
A román hokibajnokság állása
1. Csíkszeredai Sportklub 25 mérkőzés/60 pont
2. Galaci CSM 17/46
3. Gyergyói HK 22/40
4. Brassói Corona 14/31
5. Bukaresti Steaua 19/30
6. Sapientia U23 27/18
7. Sportul Studențesc 26/0
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!