Az egy nappal korábbi mozgalmas hajrá után, a szombat esti találkozó első fele lassú játékot és kevés gólhelyzetet hozott.
Az első igazán veszélyes lehetőségre a játékrész második feléig kellett várni, Ascseulov lövését bravúrral hárította Islik. A harmad hajrájához közeledve Kinne gondolt egy merészet, elindult a saját térfeléről, majd egy gyors váltás után eltette a korongot Adorján Örs mellett, ezzel vezetett a Sapientia (1–0).
Az első szünetet követően egy jóval céltudatosabb katonacsapat jött ki az öltözőből, alig több mint öt perc alatt sikerült fordítani, előbb Ascseulov, majd Teamriuc jutott túl a hazai kapus eszén. Ráadásul a 28. percben egy újabb védelmi hibát könyörtelenül kihasznált Ördög Roland, a vendégek csatára mértani pontossággal lőtte ki a hosszút (1–3).
A harmad második felében sorozatosan jöttek a vendég emberhátrányok, ezeket egy alkalommal sikerült büntetni, István Sándor korongja talált utat a kapuba (2–3).
A záró húsz percet is jobban kezdték a vendégek, Antal Alfréd egy szemfüles találattal visszaállította a kétgólos különbséget. A harmad derekán Jens Brӓndström időkérése sem tudta felrázni a hazaiakat, akik az utolsó percekben még kétszer kapituláltak.
A Steaua megérdemelt sikerrel vett revansot a pénteki vereségért, és összesen négy ponttal távozik Csíkkarcfalváról.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!