Miután hétfőn este a Gyergyói Hoki Klub kikapott a csíkiaktól, másnap a piros-fehérek otthonában már nem volt olyan nagy az érdeklődés a meccs iránt. Sok helyzetet kialakítottak mindkét oldalon a felek az első harmadban, de nem született gól.
A második játékrészben viszont ötször is zörrent a háló, mindannyiszor a hazaiaké, és ezzel el is dőlt a találkozó. Becze Tihamér kezdte meg a gólgyártást, majd Valchar, Taratuhin és Rokaly Szilárd is betalált ebben a harmadban.
Az utolsó felvonásban Eduard Cășăneanu hatra növelte a csíkiak előnyét.
Ekkor a GYHK pillanatai következtek, Péter Zsolt, Makszim Vesutkin és Pavel Vorobjev gyorsan háromra faragta a hátrányt, de a végjáték ismét a vendégeknek kedvezett,
Belov és Rokaly Norbert góljaival született meg a 3–8-as végeredmény.
A hétfői meccs az Erste Ligában és a román bajnokságban is három pontot ért, a keddi viszont csak utóbbiban számított.
Két sima győzelmet aratott a Sportklub, és ez elég önbizalmat ad a következő meccséhez: pénteken 18.30-kor a Vasast fogadja, majd vasárnap a Debreceni EAC együttesét látja vendégül a Vákár Lajos Műjégpályán.
A Gyergyói HK öt nap alatt négy meccset játszott le: pénteken legyőzte a Bukaresti Steauát, vasárnap a hosszabbításban kikapott a Ferencvárostól, ezután pedig kétszer a Sportklubtól.
Már a hétfői meccsen is érződött a fáradtság a gyergyóiakon, és a következő időszak sem kedvező számukra.
Kevés idejük marad pihenésre, pénteken újból harcba kell álljanak. Hosszú kiszállás vár Alekszander Trofimov legénységére, ugyanis Bécsbe utaznak, az Erste Ligában a Vienna Capitals II. fogadja. Vasárnap a GYHK a Dunaújvárosi Acélbikáknál vendégeskedik, hétfőn pedig az Újpest otthonában lép jégre.
Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz:
Gyergyói HK–Csíkszeredai Sportklub 3–8 (0–0, 0–5, 3–3),
gólszerzők: Péter Zsolt (49.), Makszim Vesutkin (49.), Pavel Vorobjev (53.), Becze Tihamér (22., 40.), Radim Valchar (26.), Andrej Taratuhin (36.), Rokaly Szilárd (39.), Eduard Cășăneanu (45.), Vjacseszlav Belov (56.), Rokaly Norbert (60.).
Kiállítások: 16 és 14 perc.
Kapura lövések: 32–49.
Játékvezetők: Sikó Levente, Fehér Imre és Rédai Botond.
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Zajlik a labdarúgó Szuperliga tavaszi szezonjára a keret kialakítása a Sepsi OSK-nál, míg a fiúk Törökországban edzőtáboroznak, addig újabb és újabb lehetséges érkezőkről lehet hallani.
Vonat sodort el egy autót a Maros megyei Kóródszentmártonnál. Öt személy megsérült, egyikük a roncsok köré szorult – adja hírül közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!