A mérkőzést ezúttal a zöld-fehér fiatalok otthonában, Csíkkarcfalván rendezték, és az erőviszonyokat ismerve előre borítékolható volt a hazai győzelem.
Az első gólra a 14. percig kellett várni, amikor Márk Róbert a kék vonalról lőtt a bukarestiek ketrecébe. A második harmad első percében jött a második, Róth talált be remek cselek után. Ivácsony növelte e különbséget a játékrész végén, így a Sapientia U23 3–0-ás előnnyel várhatta a harmadik harmadot.
Nem volt ez egy szép mérkőzés, a Sportul játékban nem ért el a Sapientia szintjére,
és ezt számtalan a sportszerűség határán mozgó, szurkálással, ütéssel, ütközéssel igyekeztek kompenzálni a vendégek, amire több esetben hasonlóan válaszoltak a hazai játékosok is.
Ennek megfelelően sok volt a kiállítás is, és egy ilyen emberhátrányos helyzetben ellentámadásból megszületett a szépítő találat is. Erre válaszul egy sakk-mattra kijátszott helyzetből Róth alakította újra 3 gólosra a különbséget. A különbség a mérkőzés végéig négyre nőtt, Márton és Kristó is eredményes volt, a túloldalon Fetes Norbert is betalált egyszer az egyébként ezúttal is kiválóan védő Elekes kapujába.
A Sapientia U23 6–2-re nyert tehát, és két mérkőzésük van még hátra ebben a szezonban.
Jövő héten kedden Csíkkarcfalván, pénteken Brassóban csapnak össze a Steauával. Tét az 5. hely.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!