„Kár érte” – így kezdte a nyilatkozatát Láda Balázs, a miskolciak edzője, majd a részletekbe menve így értékelt: „A szezon eddigi legjobb első harmadát produkáltuk. Mind a két csapat magas tempóban játszott, látványos és izgalmas első harmad volt. A második harmad már nem tetszett annyira. Belementünk az oda-vissza játékba és nem is találtuk a megfelelő iramot. Letámadásunk nem volt jó, nagy volt a távolság a csatárok és a hátvédek között. Ekkor még fegyelmezettek voltunk, ezért tudtunk kialakítani nagy helyzeteket.
Mindenki megpróbált megtenni mindent, de ilyenkor kell higgadnak maradni. főleg emberelőnyös játékosként. A végén nem tudtuk kilőni a korongot, egy friss emberük érkezett, ez volt az egyetlen ilyen helyzetük a meccsen, ők éltek vele. Megyünk tovább, nem túl mélyen, nem túl magasan. Négy sorral játszottunk, bírni fogjuk, ugyanilyen határozottan kell kezdeni.”
A gyergyóiak edzője szerint az ilyen szoros meccsek tetszenek a szurkolóknak. „Ez a rájátszás, ennek ilyennek kell lennie. A szoros meccsek jók a szurkolóknak. A rájátszás a győzelmekről szól, nem számít, hogy hogyan szerzed meg. Örülünk a győzelemnek, ezért jöttünk ide. Mind a két csapat nagy energiát fektetett ebbe a meccsbe és a helyzetek kialakításába, a kapusok kiválóan teljesítettek. A végén pedig Janne nagyszerű egyéni megmozdulással szép gólt lőtt, ami győzelmet jelentett számunkra.
Most a regeneráció jön és készen állunk majd a holnapi meccsre” – összegzett.
A négy nyert mérkőzésig tartó párharcban Gyergyói Hoki Klub 2:1-re vezet. A következő összecsapás pénteken 19.30-tól lesz, ismét Miskolcon.
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 3. mérkőzések
Csíkszeredai Sportklub–Debreceni EAC 2–0 (2–0, 0–0, 0–0). Az állás: 2:1, a Csíkszereda javára.
Miskolci DVTK Jegesmedvék–Gyergyói HK 0–1 (0–0, 0–0, 0–1). Az állás: 2:1, a Gyergyó javára.
FTC-Telekom–Brassói Corona 2–5 (0–0, 1–3, 1–2). Az állás: 2:1, a Brassó javára.
Újpesti TE–Budapest JAHC 1–2 – kétszeri hosszabbítás után (0–0, 0–1, 1–0, 0–0, 0–1). Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–0 a BJAHC javára.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!