A 27 éves kapus a 2021–2022-es idényben tért haza Csíkszeredába, és azóta kék-fehérben szerepel. „Tehetséges kapusunk nem tágít, az elkövetkezendő szezonban is a Csíkszeredai Sportklub hálóját fogja védeni. Légy továbbra is csapatunk egyik nagy erőssége Adorján Attila! Sikerekben gazdag, sérülésmentes szezont kívánunk neked! Fogadjátok szeretettel szívből jövő gratulációnkat házasságkötésetekhez! Kívánunk Nektek egy csodálatos közös utazást, amelynek legyen minden pillanata élményekkel teli és szeretetteljes” – olvasható a Sportklub közleményében.
Adorján Attila 1996. november 26-án Csíkszeredában született. 2013-ban tagja volt annak a romániai válogatottnak, amely részt vett a Brassóban megrendezett Téli Ifjúsági Olimpiai Napokon, majd Miskolcra, a Jegesmedvékhez igazolt. A 2020–2021-es szezonban Finnországban, a Mestis Ligában (finn másodosztály) a JoKP csapatának kapuját védte, majd a Csíkszeredai Sportklubnál folytatta pályafutását. A tehetséges kapus szerepelt a romániai U18-as, U20-as és felnőtt válogatottban, de a 2020-as évek elején a magyar válogatottba is behívták.
A Csíkszeredai Sportklub múlt szezont befejező keretéből heten távoztak: Matt O’Connor kapus, illetve Aidan Brown, Erik Svetina, Spencer Asuchak, Sofron István, Karel Kubát és Jevgenyij Szkacskov.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!