A Romániai Jégkorong Szövetség (FRHG) meghatározatlan időre felfüggesztette tisztségéből a játékvezetői testület elnökét, Eduard Popescut – erről a december 19-én született döntésről tájékoztatták azokat a bírókat, akik novemberben bojkottot hirdettek. Az elnöki tisztséget ideiglenes megbízatással Mihai Paul tölti be.
Mint a gyergyószentmiklósi Gergely Leheltől, a tiltakozók egyik szószólójától megtudtuk, az új elnök kinevezése az RJSZ vezetőinek döntése volt, a bíróknak nincs illetékességük vezetőjük megválasztására. Eduard Popescu leváltása a tiltakozás aláíróinak egyik sarkalatos követelése volt. Vele szemben számos panaszt megfogalmaztak, de az egyik nagyon aktuális az volt, hogy
a játékvezetők semmilyen utasítást, előírást nem kaptak arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi járványhelyzetben mit kell tenniük, mire kell figyelniük a mérkőzéseken.
Ez a kérés is teljesült – mondta el Gergely –, az új előírások lényege, hogy a kötelező vírusteszteket az adott mérkőzésre kijelölt játékvezető elvégeztetheti saját lakhelyén is, vagy a mérkőzés helyszínén, de mindkét esetben a rendező csapat költségén. Amennyiben a helyszínen elvégzett teszt pozitív lenne, szintén a rendező klubnak kell gondoskodnia a bíró hazautazásáról, ahol nyilván elkülönítésbe kell vonulnia. Ha ilyen eset történik, akkor a fertőzött játékvezető helyét a tartalék bíró veszi át.
Mivel a követelések teljesültek, a sztrájk lezárult. Január 3-án a Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub meccsen a négy bíróból három (Sikó Szilárd, Crisan Hunor és Bandi Csaba) a bojkottban részt vevő 21 személy közül került ki.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!