HIRDETÉS

Lépéselőnyben a Corona a román hokidöntőben

Közelebb állnak a döntő megnyeréséhez a sárga mezes brassóiak
Fotó: Sportul Ilustrat

2019. április 19., 23:06

Sima brassói sikerrel zárult a román felnőtt jégkorongbajnokság döntőjének harmadik összecsapása. Pénteken este a házigazda Corona 6–2-re nyert a Galaci CSM ellen, és összesítésben 2:1-re vezet a három nyert mérkőzésig tartó sorozatban.

2019. április 19., 23:06

Az első harmad utolsó négy percében három gólt lőtt a Corona, kettőt emberelőnyből, majd egyet a szünet előtti másodpercekben, és ezzel a jelentős előnnyel (3–0) a hátramaradt két harmadban jól gazdálkodtak a barcaságiak.

A második játékrészben szépített a Galaci CSM (3–1), de Lidhamar másodszorra is betalált (4–1), majd Boriszenko is meglőtte második gólját (5–1).

HIRDETÉS

A galaciak nem adták fel, még a második szünet előtt lefaragtak hátrányukból (5–2), majd az utolsó harmadra kapust cseréltek: Bogdan Popa helyét Béres Szilárd vette át a Duna-parti csapat kapujában.

Bár a vendégek az utolsó játékrészben többet többet lőttek kapura, találatot mégis az erdélyi csapat ért el, a szinte minden mérkőzésén gólt szerző Jereme Tendler talált be ezúttal is (6–2).

Román jégkorongbajnokság, döntő, harmadik mérkőzés:
Brassói Corona–Galaci CSM 6–2 (3–0, 2–2, 1–0).
Gólszerzők: Mikael Lidhamar (16. és 30. perc), Pavlo Boriszenko (19. és 34.), Cody Carlson (20.) és Jereme Tendler (58.), illetve Alekszandr Nyezsnyamov (24. és 36.).
Kapura lövések: 41–29.
Büntetőpercek: 10–6. Játékvezetők: Makszim Razskov, Jevgenyij Goncsarov és Szidor Kricky.

A három nyert mérkőzésig tartó fináléban a Brassói Corona 2:1-re vezet, és még egy győzelemre van szüksége a bajnokság megnyeréséhez.

A döntő negyedik összecsapását szombaton 18.30-tól rendezik Brassóban.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!