A csíki hokicsapatnál napi két edzéssel kezdték a felkészülést. Egy hét után magashegyi edzőtáborba vonultak, Hargitafürdőn folytatták az alapozást.
Hozó Levente másodedző szerint eredményesen zárták ezt az időszakot. „Jól ért véget a felkészülés második szakasza is. Nagyon jó körülmények között készülhettünk Hargitafürdőn, ahol a Csíkszeredai ISK korszerű menedékházában voltunk.
Az edzőtáborban csak a hazai játékosok vettek részt. Becze Tihamér, a Részegh testvérek egyénileg készültek. Ők a jeges edzések kezdetével csatakoznak a kerethez. Ekkor érkezik a légiósok közül a kapus Lakosil, míg az oroszok augusztus végén, szeptember elején csatlakoznak hozzánk” – fogalmazott Hozó.
A Sportklub beszámolójából megtudtuk, nagyon intenzív jeges edzés következik. Kétszer ötven perces gyakorlatokat végeznek, melyet egy száraz edzés fog lezárni. Előbbit Csíkkarcfalván tartják, utóbbit pedig Csíkszeredában.
Ezt követően a csapat Gyetván vesz részt egy nemzetközi tornán. A tervek szerint augusztus 8-án indul el a gárda a szlovákiai megmérettetésre, másnap edzést tartanak, és 10–12. között három meccset játszanak. A házigazda Gyetva (HC Detva 07), a HC Bratislava (Pozsony), illetve a KMH Budapest lesznek az ellenfelek.
Miután hazatértek Szlovákiából, a megszokott felkészülési programmal folytatják a hangolódást a következő szezonra, de még az idény kezdete előtt a Gyilkos-tó Kupán teszik próbára magukat.
Hozó Levente megjegyezte, hogy már láttak különböző módon, de nem végleges formában elkészített versenynaptárakat, amelyek szerint szeptember elején már bajnoki meccs vár a csapatra.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!