Kiegyenlített játékot láthatott a közönség a galaci jégcsarnokban megrendezett találkozó első felében. Óriási helyzeteket hagyott ki mindkét fél, de a csíkiak szép lassan magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a 14. percben góllá érett a sok támadás: Pjotr Szcsasztlivij talált be a Cenk-alattiak hálójába.
Jere Ölander még egyenlített a második harmad derekán (emberelőnyben volt a Corona), de nem sokáig tartott ez az eredmény, a Radim Valchar–Andrej Taratuhin páros ellentámadásba lódult, és átverték a védelmet. Így tehát
csíki előnnyel kezdődött el a harmadik játékrész.
Már az utolsó felvonás elején eldőlt a találkozó sorsa, ugyanis Szcsasztlivij, Antal Zsombor és Peter Fabus két perc alatt három gólt lőtt, amivel beállították a végeredményt.
A végére még próbált behozni lemaradásából a brassói csapat, de a csíki védelem állta a sarat, és minden próbálkozást kivédekezett.
Tavaly a galaciakkal szemben alulmaradt a Sportklub a Román Kupa döntőjében, de idén sikerült diadalmaskodni.
Ez a csíkiak tizenegyedik kupagyőzelme, legutóbb 2014-ben emelhették magasba a trófeát. Az eddigi kupagyőzelmek: 1950, 1952, 1995, 2001, 2003, 2006, 2007, 2010, 2011, 2014, 2017.
Két székely csapat is dobogós helyen végzett, ugyanis a döntőt megelőzően a Gyergyószentmiklósi Progym 6–5-re győzte le a házigazda Galaci Dunăreát a harmadik helyért megrendezett mérkőzésen.
Jégkorong, Román Kupa, döntő, Galac:
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 5–1 (1–0, 1–1, 3–0),
gólszerzők: Szcsasztlivij (14., 44.), Taratuhin (33.), Antal Zs. (45.), Fabus (46.), illetve Ölander (29.).
Kiállítások: 24 és 18 perc.
Kapura lövések: 24–22.
Szabadnapos volt a román labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban. Tétmérkőzés helyett barátságos meccset játszott, amelyen 3–0-ra veszített Kanada ellen.
A válogatott szünet miatt a hétvégén a 2. Ligában sem rendeznek mérkőzéseket, azonban időközben a szövetség közzétette a következő, 6. forduló programját. Kiderült, hogy a Sepsi OSK kikerült a középpontból, de cserébe reflekorfényt kap az éllovas ASA.
Orvosi ellátásra szorult azt a 18 éves fiatal, aki menekülni próbált a rendőrök elől miután lebukott, hogy rendszám nélküli kvaddal közlekedik.
Agresszívan rászóltak egy nőre Kolozsváron, hogy ne beszéljen magyarul, sőt még bozgornak (hazátlan) is nevezték. A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság a Krónikával közölte, hogy a történtek kapcsán eljárást indított.
Nemcsak a parajdi sóbánya katasztrófájáért felelősök adminisztratív és büntetőjogi elszámoltatása topog egy helyben, hanem a bánya jövőjével kapcsolatban sem körvonalazódik egyértelmű álláspont.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!