Hirdetés

Komoly székely hokis siker a magyar utánpótlás-bajnokságban

Sikerült bizonyítania a székelyföldi csapatnak, hogy az utóbbi években folyamatos fejlődésen ment keresztül
Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

Az elmúlt években a Székelyföldi Jégkorong Akadémia csapatai rendszeres résztvevői a magyar utánpótlás-bajnokságoknak. A 2023–2024-es szezon elején kiváló eredményt ért el az U18-as gárda, amely bejutott a hat legerősebb együttes közé.

2023. október 25., 13:19

A magyar utánpótlás-bajnokságok lebonyolítási rendszere időről-időre apró változásokon megy keresztül. Az U18-as korosztály esetében ennek egyik oka, hogy a legerősebb anyaországi csapatok az osztrák ligában is szerepelnek.

Hirdetés

Hogyha visszatekintünk az utóbbi néhány szezonra, azt látjuk, hogy az SZJA régebben alacsonyabb értékcsoportokban kezdte meg az alapszakaszt, de általában a rájátszásba így is bejutott.

Tavaly áttörést jelentett, hogy a versenybizottság már az alapszakasz elejétől a magyarországi elitakadémiák mellé, a legerősebb csoportba sorolta be a székely csapatokat.

Idén az U16-osok ugyanitt kaptak helyet, azonban a lebonyolítás megváltoztatása miatt az U18-asoknak teljesíteniük kellett egy 12 meccsből álló kvalifikációs kört. Ebben hat másik együttessel küzdöttek a csoportgyőzelemért, amely feljutást jelentett az osztrák bajnokságban is szereplő elitakadémiák mellé.

•  Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia Galéria

Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

Az SZJA ellenfele a Győr, a Kárpáti Farkasok, a Fradi, a Debrecen, a Hokiklub Budapest és a Dunaújvárosi Acélbikák volt. Már a rajtnál tudni lehetett, hogy közel hibátlan teljesítménnyel van esély csak egy ilyen csoport első helyére odaérni.

Az Antal István által felkészített csapatnak pedig sikerült ez a bravúr, ugyanis 12 meccs alatt 10 rendes játékidős, egy szétlövésben elért győzelmet és egy szétlövés után elszenvedett vereséget gyűjtött össze.

Ennek köszönhetően megnyerte kvalifikációs csoportját, az alapszakaszra pedig csatlakozhat a legerősebb anyaországi akadémiákhoz. Itt az Újpest, a Vasas, a Miskolc, a Fehérvár és a Budapest Jégkorong Akadémia vár az SZJA-ra.

Az elmúlt hetek teljesítményével tehát sikerült bizonyítania a székelyföldi csapatnak, hogy

az utóbbi években folyamatos fejlődésen ment keresztül, az alsóbb értékcsoportokból indulva mára saját jogon elérte a bajnokság szűk elitjének a szintjét.

•  Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia Galéria

Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

A kvalifikációs kör utolsó kiszállását követően Antal István, az U18-as csapat vezetőedzője is összefoglalta a bajnokság első szakaszát. „A kvalifikációs kör 12 mérkőzésből állt, amelyeken arra törekedtünk, hogy meccsről meccsre jobbá váljunk. Nem volt ideális számunkra, hogy hat hét alatt hármat kiszálláson töltöttünk, ezért kevés idő maradt edzésre és a játékosok fejlesztésére.

Rengeteg utazás és sorozatos terhelés érte őket, viszont a srácok ennek ellenére próbáltak jól teljesíteni minden mérkőzésen. Voltak nagyon jó pillanataink, egyes játékelemekben sokat fejlődtünk, ez nagyban köszönhető a sok közös videóelemzésnek. Akadtak természetesen nehézségeink is, de ezekben javulni fogunk. Összességében büszkék lehetünk rájuk ezért a teljesítményért, már várjuk a következő minőségi mérkőzéseket”

– nyilatkozta Antal István.

Az SZJA mentoredzője hozzátette, most van idejük egy kis pihenésre, és az edzésekhez is rendszeresebben hozzá tudnak látni, ahol a részleteken, valamint az egyéni fejlesztésen is többet lehet majd dolgozni.

Az U18-asokhoz hasonlóan a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os együttese is hamarosan a legerősebb csoportban vág neki a magyar bajnoki alapszakasznak.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Ez is érdekelheti

Horváth Bence: már nem csak túlélni akarjuk a világbajnokságot

Horváth Bence itthon, Gyergyóban készül az új szezonra. A finn élvonalban játszó csatár az A csoportos hokivébén magabiztos játékkal, és négy gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Jövőre a válogatottban hasonlót, klubcsapatában előrelépést szeretne.

Máris jégre vonultak a csíki lányok

Elkezdte jeges felkészülését a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata: az idei szezonban is két fronton száll harcba, a romániai felnőtt és a magyar U25-ös bajnokságban. A felkészülés során egy szlovákiai tornán is megméretnek Varga András tanítványai.

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!