Már nagyon régóta húzódik a marosvásárhelyi jégkorongozás körül kialakult kellemetlen helyzet, amelyet mint ismert, a több mint egy évtizede elkezdett és azóta be nem fejezett jégcsarnok megépítése idézett elő.
A városban 2009 óta működő korosztályos jégkorongcsapat, a Nagy Árpád vezette HCM fiatal sportolói számára ugyanis a Ligetben található jégpályán nem adottak a megfelelő körülmények (a jég felülete, de annak hiánya is bonyodalmat okoz) ahhoz, hogy a sportágat magas szinten űzzék.
A marosvásárhelyi jégkorongozásért nagy erőkkel küzdő Csata Éva megkeresésünkre elmondta, ehhez viszonyítva biztató teljesítményt nyújtanak, pedig rengeteget,
szinte minden hétvégén kell utaztatni a gyerekeket – akik közül éppen ezért sok tehetség felhagyott a sportággal.
Jórészt a Felcsíki műjégpályára mennek, ahol más klubokkal közösen külön korcsoportokban felkészítő táborokban vesznek részt, edzők és külföldi szakemberek vezetésével pedig sokat fejlődnek játékukban.
– közölte Csata Éva, akinek a gyerekei is tagjai a marosvásárhelyi jégkorong csapatnak.
Megtudtuk, változó a marosvásárhelyi csapat létszáma, éppen a fent említett okok miatt, és jelenleg 25 gyerek (ideális esetben 8, 10 és 12 éven aluli korosztály) tartozik a klubhoz, akik azonban több csapatnál, mint például Udvarhelynél is játszanak.
A novembertől áprilisig tartó szezon során több bajnokságban, az erdélyi és a bukaresti ligában is megmérettetik magukat, melyekben számos csapat, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Felcsík, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Bukarest, Galac és Brăila érdekelt.
A marosvásárhelyi jégkorongozás problémájára a megoldást a Székelyföldi Jégkorong Akadémia jelentheti, amely Marosvásárhely közelében idén októberig létrehozhat egy nagyméretű sátortetős műjégpályát, amely a jövőben külön központként működne, mint amilyent hétvégén a magyar kormány támogatásával Sepsiszentgyörgyön adtak át.
Csata Éva elmondása szerint nagyon bízik a jégpálya megvalósításában, addig azonban folytatódnak a folyamatos nehézségek a jégkorongozóik számára. Mindazonáltal úgy véli, nem ennek a megépítése jelenti a végleges megoldást, utalva ezzel a befejezetlen jégcsarnokra, amelynek szomszédságában zajlanak az edzéseik – látványa pedig elveszi a kedvüket.
Végezetül Csata Éva hangsúlyozta, amikor az év második felében megépül a sátortetős műjégpálya, a város vezetése és a minisztérium szégyellheti magát, hogy a magyar kormány és Orbán Viktor kellett jégpályát létrehozzon Marosvásárhelyen.
Szabadnapos volt a román labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban. Tétmérkőzés helyett barátságos meccset játszott, amelyen 3–0-ra veszített Kanada ellen.
A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.
Orvosi ellátásra szorult azt a 18 éves fiatal, aki menekülni próbált a rendőrök elől miután lebukott, hogy rendszám nélküli kvaddal közlekedik.
Nemcsak a parajdi sóbánya katasztrófájáért felelősök adminisztratív és büntetőjogi elszámoltatása topog egy helyben, hanem a bánya jövőjével kapcsolatban sem körvonalazódik egyértelmű álláspont.
A RMDSZ Maros megyei szervezete kiáll Szászrégen polgármestere mellett, aki ellen hivatali visszaélés miatt emelt vádat a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) – tudatta a területi szervezet szombaton hivatalos Facebook-oldalán.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!