Hirdetés

Kissé más a két stílus, de éppen ez teszi igazán érdekessé a GYHK–Brassói Corona elődöntőt

Döntetlenről folytatódik a GYHK–Brassói Corona párharc
Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu

Egy gól döntött a Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub párharc második mérkőzésén ezzel pedig a GYHK egyenlített az Erste Liga elődöntőben. Mindkét edző azt szeretné, hogy kedden jobb legyen a csapata.

2024. március 24., 10:35

Az első összecsapást a brassói együttes nyerte, másodszor már a gyergyói alakulat bizonyult jobbnak.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Más módon játszottunk, mint az előző mérkőzésen. Nagyon jó volt az első harmadunk, gyorsak, erősek voltunk. Jól védtük a korongot minden zónában, így sok lehetőséget teremtettünk. A második harmadban kapott emberhátrányokat jól öltük és túléltük ezeket a szituációkat. Aztán végre megtaláltuk a meccsnyerő gólt a harmadik harmad közepén.

De úgy gondolom, hogy összességében a valódi rájátszás-játékot játszottuk, áldozatot hozva a védekező zónában, sok blokkal, és a kapusunk is nagyon jól dolgozott. Nagyon jó ellenfél a Brassó, a két csapat majdnem ugyanolyan szinten van. Kissé más a két stílus, de éppen ez teszi igazán érdekessé ezt az elődöntőt. Hasonló érzésem van, mint tavaly. És természetesen egy nagyon kemény meccsre számítunk kedden.

Szóval most kell egy kis pihenés, ilyenkor nagyon fontos a regeneráció és persze a tanulási folyamat is. Szeretnénk kedden jobbak lenni, mint ma” – összegzett Szilassy Zoltán, a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője.

•  Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu Galéria

Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu

A hazai együttesnél tudták, hogy nem lesz egyszerű párharc a GYHK ellen, igyekeztek kellően felkészülni, azonban így is elbukták az egyik hazai összecsapásukat.

„Tudtuk, hogy ma este a legjobbjukat fogjuk látni az ellenféltől. És az első harmadban repültek. Úgy gondolom, hogy elég jó munkát végeztünk, de egyszerűen nem sikerült kiviteleznünk a lényeges részleteket, amikor kellett volna és kicsit beszorítottak minket, viszont a második harmadra csak egy góllal voltunk lemaradva. Ahogy haladtunk a meccsben, egyre jobbak lettünk. A második harmad mindenképpen jobb volt és a harmadik is, csak 26 lövésük volt, hat az utolsó felvonásban. Ezekből pedig egy mégis a hálónkban kötött ki, mert lemaradtunk a védekezéssel. Az ilyen megtörténik, ez a hoki. Ők a címvédők, bizonyították tavaly, hogy tudnak nyerni. És amíg valaki le nem győzi őket, addig ők maradnak a címvédők. A jó dolog az, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy képesek vagyunk jól teljesíteni idegenben is. Ők veszélyesek otthon, de már győztünk náluk. Néhány srácnak többet kell hozzátennie a játékunkhoz Chase hiányzik, de ez lehetőség más játékosoknak. És ma este, azt hiszem, volt 2 vagy 3 olyan személy, aki kevesebbet tett hozzá és ezt nem engedhetjük meg ezt egy kritikus meccsen. Biztos vagyok, hogy kedden sokkal jobbak lesznek” – nyilatkozta Dave MacQueen a Corona vezetőedzője.

1:1-ről folytatódik a csata a döntőért, kedden Gyergyószentmiklóson.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!