Hazai győzelem esetén nagyon kedvező helyzetbe került volna a Gyergyói HK az Erste Liga középszakaszának alsóházában a rájátszásért zajló küzdelemben, azonban ezt a lehetőséget elszalasztották a piros-fehérek. Pedig előzetesen mindenképpen a Gógáék tűntek esélyesebbnek, hiszen a Hokiklubbal szemben korábbi öt mérkőzésük mindegyikén három pontot szereztek.
Ennek megfelelően is zajlott az első harmad, szinte folyamatosan a vendégek kapuja előtt folyt a játék.
Landsman azonban nagy formában védett, és amikor már ő is verve volt, akkor a szerencse segített neki. Vorobjev teljesen üres kapura lőhetett, és vasat talált.
Aztán a semmiből megszerezte a vezetést a budapesti gárda. Csíki vette be a gyergyói ketrecet.
A második harmadban egyenlített a GYHK, Vorobjev kijavította korábbi hibáját. Ideges lett a hangulat a jégen, előbb Orbán verte meg ökölpárbajban a korábban Ruczujt provokáló Izsákot, majd Bobcek és Csíki dulakodását láthatták a nézők. A házigazdák játszottak fölényben, de ismét a vendégek kerültek előnybe. 7 másodperccel a szünet előtt lett 1–2 Petres találatával.
Sebaj, gondolhatták a piros-fehér szurkolók. Egy gól nem sokat jelent a hokiban.
De ami a harmadik harmad elején történt az mindenkit megdöbbentett.
A szünet utáni első percben egymás után kettőt lőtt a Hokiklub, sőt a 43. percben már 1–5 állt az eredményjelzőn. Ekkor Ruczuj helyére Szakács állt be a kapuba, aki nem is kapott gólt a hátralévő 17 percben. Csergő még faragott a hátrányból, de ez a lényegen nem változtatott. Nagy meglepetésre a Hokiklub Budapest nyerte a mérkőzést.
A Gyergyói Hoki Klubnak ettől függetlenül továbbra is jó esélyei vannak a rájátszásba jutásért folyó harcban.
Legközelebb szombaton bizonyíthat, amikor a Fehérvári Titánok látogatnak Gyergyószentmiklósra.
Jégkorong Erste Liga középszakasz, alsóház:
Gyergyói HK–Hokiklub Budapest 2–5 (0–1, 1–1, 1–3).
Gólszerzők: Pavel Vorobjev (31.) Csergő Hunor (54.), illetve Csíki Zoltán (20.) Petres Tivadar (40., 43.), Szűcs István (41., 41.,)
Kiállításpercek: 43–39 (Ebből Orbán Szilárd, és Izsák Róbert 27–27 perc).
Kapura lövések: 48–38.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!