Egy pontra lett volna szüksége szombat este a Háromszéki Ágyúsok csapatának, hogy az első négy között végezzenek, és részt vegyenek az egy hét múlva Sepsiszentgyörgyön rendezendő négyes döntőn.
A galaciak azonban egy nagyon jó napot fogtak ki, a háromszékiek pedig a várakozáson alul szerepeltek. A házigazdáknak az első két harmadban hússzal több kapura lövésük volt (38–18), és ebből öt gólt szereztek, két játékrész után 5–0-át mutatott az eredményjelző. A harmadik húsz percben hiába volt jobb a vendégcsapat, az eredmény nem módosult.
A Steaua és az Ágyúsok csapata egyformán 52-52 pontot összesített, az egymás elleni eredmények azonban a bukarestieknek kedveztek.
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában március 22-re és 23-ra tervezett négyes döntőbe a három Erste Ligás-csapat – Brassói Corona, Gyergyói HK és Csíkszeredai Sportklub – mellett a Bukaresti Steaua jutott be.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!