A február 23. és március 1. között zajló zágrábi tornán a romániai válogatott Törökország, Thaiföld, Bulgária, Szerbia és Horvátország ellen lép jégre az Admiral Ice Dome csarnokban.
A kedd délutáni mérkőzésen a romániai válogatott Ana Voicu révén már a 3. percben megszerezte a vezetést (0–1), azonban a törökök Azra Senyuva találatával hamar egyenlítettek (1–1). Az első és a második játékrészben is a török együttes lőtt többet kapura, a második harmadban még kétszer voltak eredményesek, így a második szünetben két góllal vezettek (3–1).
Az utolsó játékrészben eredményesebb volt a romániai válogatott, a 45. percben Bende Júlia, az 52-ben pedig Iana Plătică találatával kiegyenlített (3–3). A törökök azonban az 56. percben újra átvették a vezetést (4–3), és erre már nem tudott válaszolni a székelyföldi játékosokra épített romániai csapat.
Törökország–Románia 4–3 (1–1, 2–0, 1–2).
Gólszerzők: Azra Senyuva (6.), Elif Tandogan (22.), Sumeyye Cakmak (38.) és Seda Demir Haksever (56.), illetve Ana Voicu (3.), Bende Júlia (45.) és Iana Plătică (52.).
Kapura lövések: 32–39.
Büntetőpercek: 6–8.
Játékvezetők: Ramune Maleckiene (Litvánia), Mara Da Rech (Olaszország) és Ellen Key (Nagy-Britannia).
Románia: Nadina Niciu, Nicoleta Sabalin (kapusok) – Máthé Blanka, Daniela Sabalin, Szekeres Edit, Csiszér Tímea, Bende Júlia (első sor); Bálint Anna Regina, Györffy Ránia, Eva Zlate, Ana Voicu, Fehér Orsolya (második sor); Vasile Anna, Fatima El-Akhras, Maissa Simina, Pethő Réka, Vitos Anna (harmadik sor); Ioana Barbul, Balázs Henrietta, Iana Plătică (negyedik sor). Szakmai stáb: Láng Zoltán (szövetségi kapitány), Varga András (másodedző), Csergő Csaba (kapusedző), Borsos Lóránt (felszerelésmenedzser), Laczkó Levente (csapatmenedzser) és Sándor Erika (csapatvezető).
Később:
17.30 órától Thaiföld–Szerbia
20.30-tól Horvátország–Bulgária
Korábbi eredmények: Románia–Bulgária 5–1, Törökország–Szerbia 4–2, Thaiföld–Horvátország 2–1.
A csütörtöki (február 26.) program: 13.30-tól Thaiföld–Bulgária, 17.00-tól Szerbia–Románia, 20.30-tól Horvátország–Törökország.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Csütörtökön rajtol a labdarúgó-világbajnokság. A romániai közvetítési jogokkal az Antena rendelkezik, amely a torna mind a 104 mérkőzését élőben sugározza. Az M4 Sport is nagy dobásra készül, igaz, mi abból valószínűleg nem sokat látunk majd.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!