Hirdetés

Kevin Constantine: a mérkőzés csak azért volt tökéletes, mert megnyertük

Bedarálta ellenfelét a Sportklub
Fotó: Pál Zoltán/ Csíkszeredai Sportklub

Nagyszerű támadójátékkal és koncentrált védekezéssel aratott háromgólos győzelmet a Csíkszeredai Sportklub a BJAHC ellen szombat este a jégkorong Erste Liga elődöntőjében. A meccs után a csapatok edzői értékelték a találkozót.

Míg az első két harmadban kétszer is hátrányba került, és csak válaszolni tudott, a harmadik játékrészben bedarálta ellenfelét a Sportklub. A budapestiek összeomlottak a négy perc alatt kapott három gólt követően. A kék-fehérek összesítésben 3:0-ra vezetnek a BJAHC ellen a három nyert mérkőzésig tartó összecsapások sorozatában, így vasárnap bejuthatnak a döntőbe.

Kevin Constantine, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője elmondta, hogy a meccs csak abból a szempontból volt tökéletes, hogy megnyerték, de a játék minőségét tekintve korántsem volt az.

Hirdetés

Kapcsolódó

„Úgy vélem, nagyon szerencsések voltunk, hogy az első harmadot 1–1-es állással tudtuk lezárni. Ekkor ők sokkal jobban játszottak, mint mi. Szerencsére emberelőnyben be tudtunk találni, és így kiegyenlíteni az állást. Meg kell dicsérnem a srácokat, keményen beleálltak a második harmadba, és ekkor már sokkal jobban játszottunk, mint azt megelőzően. Ebben a felvonásban már jóval több helyzetet sikerült kialakítanunk, mint az ellenfélnek.

Kevin Constantine •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Kevin Constantine
Fotó: Halmágyi Zsolt

Sok gólt szereztünk, ami mostanság nem igazán jellemző ránk. Ma végre megtörtént, és ez csodás. A fiúk jó munkát végeztek.

Néha változtatsz a sorok összetételén, néha a játékterven, máskor meg semmin sem változtatsz. Nem vagyok játékos, így nem látok bele teljesen az ő fejükbe, de úgy gondolom, többet dolgoztunk a második harmadban, mint az elsőben.

Szükségünk volt arra, hogy még több munkát tegyünk bele a mérkőzésbe, keményebben küzdjünk.

Az egész szezon során – és az elmúlt két év alatt, mióta itt vagyok – mindig csupán az előttünk álló feladatra koncentráltunk: a következő cserére, azokra az apró részletekre, amelyeket a következő jégrelépéskor kell végrehajtani. Remélhetőleg a következő összecsapás során is tudjuk folytatni ezt” – foglalta össze Constantine.

Kapcsolódó

Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője rámutatott, hogy bár az eredmény nem ezt tükrözi, a mérkőzés alakulása hasonló volt az előző két találkozóhoz. Kiemelte, hogy három meccs alatt mindössze három gólt szereztek – bár most kettőt –, de átlagosan ez még mindig kevésnek számít.

„Az első két meccsen azt tudom mondani, hogy többnyire jobban is játszottunk, mint ellenfelünk, mégis kikaptunk – ennek megvan az oka. Egyáltalán nem keresem a kifogásokat – ilyen a playoff. Hiába alakítasz ki sok helyzetet, és próbálsz ugyanolyan kreatívan játszani, mint eddig, itt már csak a hatékonyság számít, semmi más. Azzal meg, valljuk be, hadilábon állunk. Ma pedig ehhez hozzátettünk három-négy óriási hibát, amelyet az ellenfél könyörtelenül ki is használt.

Kangyal Balázs •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Kangyal Balázs
Fotó: Halmágyi Zsolt

Nem azzal van a gond, hogy ne játszanánk offenzíven, hanem az volt a kulcs, hogy hogyan tudod értékesíteni a helyzeteket.

Utána csak futottunk az eredmény után. Ilyenkor az ember könnyen csalódottá válik, de nem ilyenkor kell csalódottnak lenni, hanem amíg jégre tudsz lépni – hiszen akkor még lehet bizonyítani, nem pedig az öltözőben. Ugyanakkor nincs okom panaszra a srácokat illetően” – összegzett a budapesti szakember.

A párosítás negyedik találkozóját vasárnap 18 óra 30 perctől rendezik a Vákár Lajos Műjégpályán.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

„Ha ezt nem nyerjük ma meg, én elsírom magam” (videó)

A Gyergyói Hoki Klub csütörtökön este Brassóban lezárta a jégkorong Erste Liga döntőjét, és 4:1-es összesítéssel megvédte bajnoki címét. A lefújást követően Császár Hunor, Imre Patrik és Szilassy Zoltán vezetőedző melegében értékelte a finálét.

Bevitte a végső döfést, megvédte címét az Erste Ligában a Gyergyói Hoki Klub (videóval)

Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.

Az edzők egyetértettek, ez a győzelem ugyanannyit ér, mint egy hosszabbításos siker (videóval)

Kiütéssel nyerte meg a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzését a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen, és egy lépésre került a címvédéstől. A két együttes vezetőedzője úgy véli, a gólkülönbség nem mérvadó, a párharc még nincs lefutva.

Átgázolt a Coronán, meccslabdához jutott a Gyergyói HK a döntőben

Három végtelenül kiélezett meccs után nagyon egyoldalú lett a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzése. A gyergyóiaknak az első szünet után minden összejött és végül 7–0-ra győztek, ennek köszönhetően pedig 3:1-re vezetnek összesítésben.

Ezúttal sem bírtak egymással, újra ráadásban döntött a GYHK és a Corona

Továbbra is rendkívül kiélezett a jégkorong Erste Liga döntője, a harmadik mérkőzésen is hosszabbításra volt a szükség a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona között. A fordulatos csatából a címvédő jött ki győztesen és átvette a vezetést összesítésben.

Másodszor is aranygól kellett az Erste Liga döntőjében

Ha lehetne döntetlen mérkőzés az Erste Liga rájátszásban, akkor a döntő második meccse az lett volna. De valahogy el kellett dőljön, és ezúttal a Brassói Corona lőtte az aranygólt, ezzel kiegyenlítette a Gyergyói Hoki Klub elleni finálét.

A Corona kifogásolja a játékvezetést, vizsgálatot kér az Erste Ligától

Az Erste Liga döntőjének első mérkőzését követően több kritika érte a játékvezetést, a Brassói Corona pedig hivatalos úton is jelezte kifogásait a ligának.

Apró hibák döntöttek a Corona–GYHK csata első meccsén – így látták az edzők

Rendkívül kiélezett csatát vívott egymással a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, amely csak hosszabbítás után dőlt el. Mindkét vezetőedző kiemelte: apró hibák és speciális játékhelyzetek döntöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!