Kiváló formában várta a szombat esti összecsapást a Corona, amely hetek óta nem talált legyőzőre az Erste Ligában. A Sportklub ezzel szemben az előző öt tétmeccséből csupán egyet tudott megnyerni.
Ennek ellenére bátran és szervezetten kezdték a találkozót a kék-fehérek, mégis hátrányba kerültek. Az első harmad sok helyzetet hozott, gólt azonban csak egyet: Boriszenko révén a hazaiak szerezték meg a vezetést. A második játékrész elején gyorsan érkezett a válasz, mindössze 40 másodperc kellett Antal Patrick egyenlítő találatához. Nem sokkal később azonban jött a hidegzuhany: a Corona fél perc alatt kétszer is betalált, és 3–1-re ellépett.
A Sportklub azonban nem roppant meg. Becze Tihamér kétszer is villant, így az utolsó harmadot ismét döntetlen állásról várhatták a felek (3–3).
A záró húsz perc ritkán látott izgalmakat hozott. Welsh mindössze tizenkét másodperc után újra előnyhöz juttatta a hazaiakat, ám a csíki válasz ezúttal sem maradt el: Silló emberhátrányban egyenlített, majd Péter Balázs góljával először a mérkőzésen a Sportklub átvette a vezetést.
A hajrában tovább nőtt a vendégek fölénye. A végjátékban Reisz Áron duplázott, igaz, a brassóiak a két csíki gól között még eredményesek voltak, de fordításra már nem maradt esélyük.
A Csíkszeredai Sportklub 2024 decembere óta először győzte le a brassói együttest az Erste Ligában, és értékes pontokat hozott el a Cenk alól.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub 5–7 (1–0, 2–3, 2–4).
Gólszerzők: Boriszenko (14.), Zagidullin (29.), Stief (29.), Welsh (41.), Van Wormer (60.), illetve Antal (21.), Becze (30., 38.), Silló (45.), Péter (52.), Reisz (59., 60.).
| 2026. 01. 16. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 2-5 | |
| 2026. 01. 16. 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Budapest JAHC BJAHC | 5-5 | 5-6 |
| 2026. 01. 16. 19:00 | Újpesti TE UTE | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4-4 | 5-4 |
| 2026. 01. 16. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Debreceni EAC DEAC | 5-4 | |
| 2026. 01. 18. 17:30 | Brassói Corona Corona | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5-7 | |
| 2026. 01. 18. 18:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | ||
| 2026. 01. 18. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Budapest JAHC BJAHC | ||
| 2026. 01. 18. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Újpesti TE UTE |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Corona | 29 | 21 | 1 | 1 | 6 | 131-87 | 66 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 29 | 20 | 1 | 0 | 8 | 124-69 | 62 |
3 | Újpesti TE UTE | 29 | 16 | 3 | 0 | 10 | 109-83 | 54 |
4 | Debreceni EAC DEAC | 28 | 12 | 3 | 6 | 7 | 107-79 | 48 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 29 | 11 | 3 | 3 | 12 | 87-83 | 42 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 30 | 11 | 1 | 2 | 16 | 89-103 | 37 |
7 | Budapest JAHC BJAHC | 28 | 7 | 5 | 4 | 12 | 89-94 | 35 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 28 | 8 | 1 | 3 | 16 | 76-115 | 29 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 28 | 3 | 2 | 1 | 22 | 69-168 | 14 |
Mindössze a mérkőzés elején vezetett, utána viszont végig hátrányban játszott a román férfi kézilabda-válogatott, és hat góllal kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság nyitányán.
Több mint egy hónapja Csíkszeredában játszik a Sportklub decemberi nagy fogása, az 519 NHL-mérkőzéssel rendelkező Nicholas Ritchie. A rutinos támadót beilleszkedésről, a csapatról, a ligáról és a friss eltiltásáról kérdeztük.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!