Október derekán még senki nem tudja, hogyan és milyen program szerint lesz lebonyolítva a romániai női jégkorongbajnokság, a szakszövetségnek ez láthatóan nem igazán fontos. Emiatt van szükség arra, hogy saját kezdeményezéssel teremtsenek maguknak színvonalas játéklehetőséget a hokis hölgyek.
A gyergyószentmiklósi Fox Hockey Klub szervezésében e hét végén sor kerül az első Romániában rendezett tornára. Itt a házigazda gyergyói „rókalányok” mellett a Csíkszeredai Sportklub, a Dunaújvárosi Angels és a Hatvani Gigászok együttesei mérkőznek meg egymással.
Szombaton hat, vasárnap két meccs lesz – ismertette sajtótájékoztatóján Laczkó Levente, a Fox HK ügyvezetője. Mint elmondta,
a cél nem az, hogy kupagyőzelmet ünnepeljenek, hanem hogy színvonalas meccseket játszhassanak, erősebb ellenfelekkel, ami a fejlődéshez elengedhetetlen.
Az Angelsszel már játszottak, egy magyarországi tornán találkoztak velük, tudják, hogy erős csapat. A hatvani lányokat még nem ismerik, de sokatmondó, hogy kanadai kapusuk és amerikai mezőnyjátékosaik vannak – vázolta Laczkó.
Tavaly óta erősödtek a székelyföldi csapatok is, mind a bajnoki címvédő Csíkszeredai Sportklub, mind a Vaclav Novak edző irányításával készülő Fox HK, így jó meccsekre van kilátás. Az október 19–20-án Gyergyószentmiklóson sorra kerülő Székelyföldi Női Jégkorongtorna az első ilyen rendezvény lesz, de természetesen azt szeretnék, ha hagyománnyá válna.
Szombaton hat könnyített (3x15 perces folyó idővel zajló) meccsen játszik mindenki mindenkivel, és az így kialakult sorrend alapján derül ki a vasárnapi kisdöntő és a döntő párosítása.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!