Bartalis István a német bajnokságban (DEL) játszik, és a Schwenningen csapatát erősíti. Sofron István az EBEL-ben hokizik, a Fehérvár AV19 jégkorongozója.
A magyar szövetség (MJSZ) hétfői tájékoztatása szerint Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány egy csatárt és egy hátvédet hagyott ki az utolsó keretszűkítéskor, Garát Zsombornak és Miskolczi Márknak megköszönve az elmúlt hetek munkáját. Így már csak azt kell eldönteni, hogy a három kapus közül melyik kettőt nevezik be, és ki lesz a vésztartalék.
A keretet jelenleg három kapus, hét hátvéd és 13 csatár alkotja. Öt magyar klub ad játékost a névsorba, ketten német, egy hokis pedig svéd csapatban szerepel. Hatan vannak a Fehérvár AV19 csapatából és a MAC Újbudából, négyen a Miskolci DVTK Jegesmedvéktől, ketten az Újpesttől, egy játékos pedig az Erste Liga-bajnok FTC-től került be.
A válogatott legidősebb tagja a 35 éves Vas János, a legfiatalabb pedig a 22 éves Stipsicz Bence. A hátvéd Szabó Dániel és Macaulay Scott az első világbajnokságán szerepelhet. A keretből 18-an voltak ott a tavalyi vb-n is, és 15 játékosnak van A csoportos tapasztalata.
Tizenketten voltak ott a feljutást 2015-ben Krakkóban kivívó együttesben, Benk András és Vas János pedig a 2008-as „szapporói csodának” is részese volt.
A nemzeti együttes – két nap pihenő után – szerdán utazik el Kazahsztánba, ahol április 29. és május 5. között a házigazda kazah mellett a fehérorosz, a dél-koreai, a szlovén és a litván csapat lesz az ellenfele.
Az első ellenlábas jövő hétfőn a Koreai Köztársaság lesz, a vb első két helyezettje játszhat majd a 2020-as svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió 1/B-be.
Kapusok: Bálizs Bence, Rajna Miklós (mindketten MAC Újbuda), Vay Ádám (DVTK Jegesmedvék);
Hátvédek: Macaulay Scott, Pozsgai Tamás (mindketten MAC Újbuda), Stipsicz Bence, Szabó Dániel (mindketten Fehérvár AV19), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Varga Arnold (UTE), Wehrs Kevin (Tölzer Löwen, német);
Csatárok: Bartalis István (Schwenningen, német), Galló Vilmos (Timra, svéd), Benk András (UTE), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Magosi Bálint, Vas János (mindketten DVTK Jegesmedvék), Bodó Christopher, Nagy Krisztián, Terbócs István (mindhárman MAC Újbuda), Erdély Csanád, Hári János, Sarauer Andrew és Sofron István (mind Fehérvár AV19).
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!