Augusztus 7-éig várják a kivitelezők jelentkezését – nem kis munkálatról van szó, 42,1 millió lejes beruházás révén alapjaitól újul meg a jégcsarnok. A szükséges forrásokat a bukaresti kormány biztosítja, erről áprilisban hoztak rendeletet. A folyamatot a fejlesztési minisztérium alárendeltségébe tartozó Országos Beruházási Társaság (CNI) felügyeli.
A közbeszerzés kiírását Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke adta hírül Facebook-oldalán, arra biztatva az embereket, minél többen osszák meg az információt, hogy rövid idő alatt megtalálják a megfelelő kivitelező céget.
A gyergyószéki „nemzeti sport”, a jégkorong, illetve a korcsolyázás kedvelőinek és művelőinek kétségkívül nagyon jó hír, hogy egy lépéssel közelebb került a jégpálya régóta esedékes felújítása. Ugyanakkor kérdések is felvetődnek: hol fognak edzeni és mérkőzést játszani az utánpótláscsapatok, és főként hol rendezi hazai meccseit a Gyergyói Hoki Klub?
Érdeklődésünkre Barti Tihamér elmondta, tárgyalásokat folytattak a CNI vezetőjével, és olyan megállapodás született, mely szerint
a 2019–2020-as jeges szezonban zökkenőmentesen működhet a pálya, nem lesz szükség a költözésre.
A beruházó első feladata a tervek elkészítése lesz, amivel várhatóan ősz végére, tél elejére lesznek meg. A kivitelezést a csarnok mellett álló, korábban hűtőházként működő épület átalakításával kezdik, ahol korszerű edző- és rekuperációs központ létesül.
A csarnok lebontásának, átalakításának tehát csak tavasszal, a szezon lezárulta után kezdenek neki.
A munkálat során kicserélik a tetőzetet, bővítik és modernizálják a lelátót, új öltözők és egyéb kiszolgálóhelyiségek épülnek a jelenlegi csarnokban, hőszigetelés, villanyhálózat-csere és egyéb fejlesztések történnek.
A tervek szerint 29 hónap, közel két és fél év alatt valósulhatnak meg a munkálatok, azaz várhatóan jövő ősztől két szezonon át albérletbe kényszerül majd a GYHK.
Az utánpótláscsapatoknak pedig a Székelyföldi Jégkorong Akadémia által épített „ballon”, vagyis a sátortetős műjégpálya biztosítja a tevékenység folytonosságát.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!