HIRDETÉS

Kanadai edző érkezett a GYHK-hoz

Malcolm Camero, a Gyergyói HK új edzője a klub mezével

2019. október 17., 19:39

Malcolm Cameron a Gyergyói Hoki Klub új vezetőedzője – jelentette be a gyergyószentmiklósi klub. Az 50 éves szakember az első olyan kanadai, aki gyergyói csapatot irányít. Az ő feladata lesz elérni a kitűzött célt, azaz az Erste Liga alapszakaszának felsőházába vezetni a piros-fehéreket, és a rájátszásban minél messzebb jutni.

2019. október 17., 19:39
HIRDETÉS

A Gyergyói HK közölte, olyan szakembert kerestek, aki nem csak edzőként jó, hanem pedagógusként is, és a fiatal hazai játékosok fejlesztését is felvállalja. „Olyan edzőre van szükségünk, aki nem csak rutinból próbálja megoldani a gondokat, hanem van benne kellő tűz és bizonyítási vágy.

A játékoskeretünk jobb, mint amit eddigi eredményeink mutatnak, az új edzőnk feladata, hogy ebből egy jó és sikeres csapatot formáljon”

– olvasható a gyergyószentmiklósi klub honlapján.

Malcolm Cameron 1998-ben fejezte be játékos-pályafutását, azt követően észak-amerikai hokiligákban, többnyire az ECHL-ben szereplő csapatoknál dolgozott segéd- és vezetőedzőként.

Az elmúlt három szezonban az Amerikai Egyesült Államokban, a Wichita Thunder együttesét irányította,

amely az NHL-es Edmonton Oilers és az AHL-ben játszó Bakersfield Condors farmcsapatának számít. Az idei szezontól jött át Európába, az olaszországi 2. liga tavalyi bajnoka, a dél-tiroli Kaltern/Caldaro edzőjeként dolgozott eddig, most pedig a GYHK megkeresésére döntött a váltás mellett.

A piros-fehéreket az Erste Liga 7. helyén veszi át, 5 pont hátrányban a felsőházat érő Debrecenhez képest.

A csapat a svéd Leif Strömberg-el kezdte el a szezont, majd miután szerződésbontás történt, szeptember 30-tól addigi segítője, Christopher Hamell irányította az együttest ideiglenesen megbízott edzőként. Hamell mostantól újra másodedzőként dolgozik tovább a gyergyószentmiklósiaknál. Malcolm Cameron a magyarországi túrájukra utazó GYHK szakvezetőjeként megtartotta már az első edzését Gógáéknak.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

A legtöbb gárda jelentősen átalakult – bedobják a korongot az Erste Ligában

Kilenc csapat vág neki péntek este a jégkorong Erste Liga új szezonjának. A nyári átigazolási időszakban a DAB és a Csíkszeredai Sportklub alakította át legnagyobb mértékben a keretét, míg a Gyergyói HK szinte változatlan felállásban készül a címvédésre.

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!