Cooke a múlt nyáron szerződött Gyergyószentmiklósra, és a GYHK legfontosabb erősítésének bizonyult.
Az Erste Liga legjobb kapusainak egyike, az alapszakaszban 21 meccsen 93.83%, a középszakasz 8 mérkőzésén 96.75%, és a Corona elleni negyeddöntő 7 meccsén 95.09 százalékos volt a védési hatékonysága.
Nem meglepő, hogy a gyergyóiak meg szerették volna őt tartani továbbra is. A 27 éves kanadai kapus szerződéshosszabbítása ugyan csak az első olyan bejelentés, ami a játékoskeretet illeti, de legalább ennyire fontos a gyergyóiak számára az a keddi közlemény, miszerint egy nemzetközi ingatlanfejlesztési társulás jött létre, amit azzal a céllal alapítottak, hogy a jövedelme a Gyergyói Hoki Klub fenntartását, finanszírozását biztosítsa hosszú távon.
A társulás első befektetéseként Balatonlellén egy 50 lakásos társasház épül, és az ennek az értékesítéséből származó bevételt a Gyergyói Hoki Klub kapja meg.
„A vírusjárvány és gazdasági hatásai sem akadályozhatnak meg abban, hogy mint eddig, úgy most is nyugodt, stabil anyagi hátteret biztosítunk a piros-fehéreknek, hogy elérhessük a céljainkat. Trófeákat akarunk nyerni!” – olvasható a közleményben.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!