Más felállításban léptek jégre a piros-fehérek, mint Érsekújvár ellen, Szilassy Zoltán mindössze egyetlen légióst, Saarit küldte jégre, a többiek pihentek. Megkapta most a játéklehetőséget Péter, Lázár és Benedek, a kapuban pedig Demeter kezdett.
Nem volt érezhető a légiósok hiánya, a GYHK a legelső pillanattól kézbe vette az irányítást, és jött is a szezon első találata, egy emberelőnyös akciót fejezett be góllal Biró, Császár remek passzát értékesítve.
Nemsokára már 0–2 állt az eredményjelzőn Silló szólója után.
Saari-bomba növelte a különbséget, a hazaiak Szappanos találatával szépítettek, így lett 1–3 az első harmad eredménye. Innen aztán sorra jöttek a GYHK-gólok, élmény volt nézni a gyergyóiak játékát. Különösen a Vincze-Tranca-Sárpátki sor volt elemében. Így jutottak 7-ig a második harmad végéig, miközben az Acélbikák egyszer tudtak betalálni.
Az utolsó 20 percre visszavettek a lendületből a vendégek, ez a harmad 1–1-es döntetlennel zárult, a végeredmény pedig 3–8 lett.
Korai lenne még nagy következtetéseket levonni a látottakból, de mindenesetre a gyergyói szurkolóknak minden oka megvan a bizakodásra.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!