A Rusty Kupára a napijegy – amely két mérkőzésre érvényes – 100 lejbe kerül majd, míg a szeptember 3-i Szuperkupa döntőre 50 lejért lehet bejutni. Az Erste Liga és a romániai bajnokság alapszakasz-mérkőzéseire 35 lej, a rájátszásra 50 lej lesz a jegyár. VIP-jegyek is elérhetők lesznek a szabad helyek függvényében: alapszakaszban 100, playoffban 150 lejért.
A klub továbbra várja azokat, akik bérletvásárlással biztosítanák a helyüket az új csarnokban.
A szezonbérlet ára 1400 lej, a VIP-bérlet pedig 3500 lej.
Ezek a bérletek érvényesek a Rusty Kupa mind a négy mérkőzésére, a Szuperkupa döntőre, valamint az Erste Liga és a romániai bajnokság összes hazai találkozójára, beleértve a rájátszást is.
A jegyeket a bérletvásárlást követően megmaradó helyekre lehet váltani, az online értékesítés néhány nappal az adott esemény előtt indul. Hat év alatti gyerekek számára a belépés ingyenes, ha nem igényelnek külön ülőhelyet – olvasható a GYHK közleményében.
A GYHK U18-as csapata a GYHK U20-as együttesével csap össze pénteken, augusztus 15-én 18.30-tól az új jégcsarnokban. Vagyis a Gyergyói Hoki Klub fiataljai játszanak először nyilvános mérkőzést a Remete Ice Arénában. Az összecsapás nyílt kapus, azaz ingyenes, mindenkit szívesen látnak, aki kíváncsi a fiatalok teljesítményére, és látni szeretné az új csarnokot.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!