A döntőbe előbb az alap- és középszakaszgyőztes, a negyeddöntős és elődöntős párharcait söpréssel megnyert FTC-Telekom jutott be, a Fradival a Vienna Capitals II. (2–0, 4–1, 5–2, 5–1) és a Debreceni EAC (7–2, 5–2, 3–0, 4–1) sem tudta felvenni a versenyt.
A Sportklub a negyeddöntőben pazar játékkal, ugyancsak söpréssel búcsúztatta a Brassói Coronát (3–0, 7–1, 3–2, 8–2).
Az elődöntő hatalmas csatát hozott, hiszen az Újpesti TE megnyerte az első két mérkőzést (4–1, 4–1), innen állt talpra a Sportklub,
és zsinórban szerzett négy győzelemmel (4–1, 5–3, 3–2, 5–4) bejutott a fináléba.
Az utolsó csatát pénteken este rendezték, amikor kétszeres hosszabbításra volt szükség a hatodik mérkőzés eldöntéséhez, Becze aranygóljával jutott tovább a csíki csapat.
Az alap- és a középszakaszban a Fradi mindhárom hazai mérkőzését megnyerte a Sportklub ellen (7–3, 3–0, 5–2). A Vákár Lajos Műjégpályán viszont sokkal szorosabb meccsek voltak, a Sportklub egyszer nyert a rendes játékidőben (3–2), egyszer hosszabbításban (7–6), egyszer pedig büntetőkkel verte a Fradit (5–4).
A döntő első két összecsapását jövő héten kedden és szerdán este Pesterzsébeten rendezik,
majd a csapatok Csíkszeredába költöznek, ahol jövő szombaton és vasárnap játszanak egymás ellen.
A Csíkszeredai Sportklub 2013 után jutott be újra a regionális nemzetközi bajnokság döntőjébe. Az Újpest búcsújával eldőlt, hogy az FTC-Telekom a 2018/19-es idény magyar bajnoka, 22 év után.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!