A romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának szerdai meccsén az első harmad öt gólt hozott.
Kétszer szerzett vezetést a GYHK, előbb Góga talált be, majd Péter használt ki egy emberelőnyt. Mindkétszer egyenlítettek a galaciak,
aztán pedig már ők kerültek előnybe, a piros-fehér drukkerek egyik korábbi kedvence, Kiricsenko góljával.
A második harmad a lehető legkiegyenlítettebb volt, 2–2 kiállítással mindkét oldalon és mi lényegesebb, 1–1 góllal. Zagidullin növelte a galaci előnyt és Csergő hozta közelebb a gyergyóiakat, a csapat második emberelőnyös góljával.
A harmadik harmadban az egyenlítésért hajtott a GYHK, azonban ebben a játékrészben csak a házigazdák tudtak eredményesek lenni.
Ők azonban kétszer is, ezzel pedig összességében három gólos különbséggel nyerték a mérkőzést, és továbbra is az alapszakasz-elsőségért hajtanak.
A Gyergyói Hoki Klub pedig nagy valószínűséggel a negyedik helyen jut a rájátszásba, ehhez még mindössze három pontot kell szereznie a hátralévő tizenegy mérkőzésén az alapszakaszban. Ez várhatóan már csütörtökön meg is lesz, ekkor a Sapientia U23 fiataljait fogadja a Gyergyói Hoki Klub.
Romániai jégkorongbajnokság:
Galaci CSM–Gyergyói HK 6–3 (3–2, 1–1, 2–0)
Gólszerzők: Igor Fefelov (4.), Albert Zagidullin (12., 31), Vitalij Kiricsenko (13., 49), Alekszandr Nezsnamov (44.), illetve Góga Attila (4.), Péter Zsolt (7.), Csergő Hunor (35.).
Kapura lövések: 21–24.
Kiállítások: 20–8 perc (ebből a galaci Baskovnak 10 perc fegyelmi büntetés).
A román jégkorongbajnokság állása
1. Csíkszeredai Sportklub 74 pont
2. Galaci CSM 68
3.Brassói Corona 65
4. Gyergyói HK 42
5. Bukaresti Steaua 30
6. Sapientia 0
7. Sportul Studențesc 0
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!