Szilvássy Zoltán rektor kiemelte: az egyetem a harmadik missziós tevékenységével erősíti a társadalommal való kapcsolatát mind a gazdaság, mind a sport terén. Megjegyezte, hogy az egyetemi jégkorongszakosztály tulajdonképpen újraalakult, ugyanis az 1930-as években már működött jégsportszakosztály az egyetemi klubban, amelyben nagy szerepet kapott a hoki.
Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztere a sajtótájékoztatón egyedülállónak nevezte a Debreceni Egyetemet, amely a magyar első osztályban szereplő csapatokat működtet, a kosárlabda szakosztály mellett immár a jégkorong esetében is.
Papp László, Debrecen polgármestere szerint a város az országban egyedülálló módon képes arra, hogy öt látványsportban – női kézilabda, labdarúgás, vízilabda, kosárlabda és immár jégkorong – első osztályú csapatot működtessen, ebből kettőt az egyetemmel együttműködve.
Jelezte: az önkormányzat idei több mint 1,1 milliárd forintos sport költségvetéséből 50 millió forinttal támogatja a jégkorongszakosztály működését.
A szakosztály vezetése az új szervezeti modell kialakításával stabil, első osztályú, az Erste Ligában versenyképes felnőtt csapat kialakítását tervezi. Ebben meghatározó szerepet szánnak a debreceni, illetve az onnan indult játékosoknak, egyetemi hallgatóknak.
Az Erste Ligában, vagyis a jelenlegi legmagasabb osztályban a 2017/2018-as szezonban kilenc együttes (hat magyar, két erdélyi és egy osztrák, az újonc Vienna Capitals) szerepelt. Hozzájuk csatlakozna a következő szezontól a DEAC.
Korábban Debreceni HK néven működött hokicsapat a városban, de a 2016/2017-es szezon végén a klub bejelentette, hogy a következő idényben pénzhiány miatt nem indul el a bajnokságban.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!