Bobcek a gyergyóiak első Erste Liga szezonjában, 2018 novemberében igazolt Gyergyószentmiklósra, és a csapat egyik meghatározó játékosa volt, így a 2019–2020-as idényre is hosszabbított vele a klub. Ősszel immár a harmadik szezonját kezdi el.
A GYHK által ismertetett statisztikából kiderül, az első itteni szezonjában 28 Erste Liga és 27 hazai bajnoki meccsen játszott, a múlt idényben kevesebb szerepet kapott, amiatt, hogy a piros-fehérek keretében egyszerre tíz légiós is szerepelt, miközben egy mérkőzésen egyszerre legfeljebb hat külföldi léphet jégre.
26 Erste Liga meccsen és 15 romániai bajnokin 21 pontot hozott össze, azaz 12 gól mellett 9 passz áll a neve mellett.
Igor Bobcek már a harmadik olyan játékos, amelynek szerződéshosszabbításáról hírt adott a GYHK a kanadai kapus Jordon Cooke, az orosz-romániai hátvéd Timur Raszulov után. Mint ismeretes, a vezetőedző, Malcolm Cameron is folytatja a munkát a piros-fehéreknél.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!