A sepsiszentgyörgyi játékos Svédországban kezdte a karrierjét, majd ezt követően a 2020–2021-es idényben az Újpest színeiben játszott, ahol előbb a korosztályos csapatban, majd a felnőttek között is megállta a helyét. Nem sokkal később visszatért Svédországba, majd tett egy rövid kitérőt Németországba is, ahol hokizott egy évet, míg végül megállapodott a brassói gárdával, amellyel tavaly szenzációs évet zárt.
A Corona megerősítette, hogy meghosszabbította a 20 éves csatár szerződését, így a 2024–2025-ös kiírásban is marad a Cenk alatti városban. A szezon rajtja előtt kiderült, hogy szintén Brassóban folytatja a pályafutását Jevgenyij Szkacskov, Cédric Desruisseaux, Sam Jones és David Levin is.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!